Ugrás a tartalomra

Krízisalapot hoznak létre a covid károsultjainak

Létrehozva
Az erre a célra létrehozott alszámlára azok utalhatnak, akik szeretnének bajban lévő embertársaikon segíteni. 
Kép
Varga Andrea, Veres Pál és Szegedi Judit Katalin. Fotó: Mocsári László


Krízisalapot hoz létre a COVID miatt nehéz helyzetbe kerül családoknak és magánszemélyeknek a miskolci önkormányzat és a Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítvány a Miskolci Családokért – erről közös sajtótájékoztatón számoltak be a város vezetői és az alapítvány kuratóriumi elnöke pénteken a városházán. 

Az eseményen Miskolc polgármestere úgy fogalmazott, a város nagyon nehéz időszakon van túl, hiszen a járvány sok áldozatot követelt. „Miskolc a legnehezebb időszakokban is bizonyította, hogy képes az összefogásra, képes a közös segítségnyújtásra, hogy a miskolciak számíthatnak egymásra, hogy a miskolciak egymásra számíthatnak igazán” – jelentette ki Veres Pál.

A városvezető elmondta még, hogy az első hullám idején létrehozott, a koronavírus elleni küzdelmet támogató városi bankszámlára is sok felajánlás érkezett, ami komoly segítséget jelentett a védekezési erőfeszítések finanszírozásában is.

- A most létrehozott krízisalapnak is hasonló a célja, de abból közvetlenül a miskolci emberek, a COVID miatt nehéz helyzetbe került családok, „covid-árvák” kaphatnak majd segítséget – tette hozzá. 

Varga Andrea alpolgármester kiemelte, az elmúlt hónapok emberi, közösségi tragédiák egész sorát hozták magukkal, ráadásul Miskolc egy olyan régióban helyezkedik el, ahol amúgy is sok a rossz szociális helyzetben élő ember, éppen ezért kell mindannyiunknak erőnkhöz, lehetőségeikhez mérten segíteni azoknak, akik erre rászorulnak.

Szegedi Judit Katalin, a Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítvány a Miskolci Családokért kuratóriumának elnöke elmondta, hogy az alapítvány kuratóriuma örömmel fogadta a várostól érkező felkérést a krízisalap létrehozására, mivel ez abszolút összeegyeztethető a céljaikkal, hiszen amúgy is a szociálisan rászorulók segítése, támogatása a feladatuk. 

- A krízisalap valódi segítséget jelenthet a covid károsultjainak, egy olyan helyzetben, ami erős összefogást igényel, hiszen sokan maradtak munka nélkül, kerültek nehéz helyzetbe – hangsúlyozta.

Kép
Fotó: Mocsári László


Elmondta még: az alapítványnál létrehoztak egy alszámlát, erre utalhatnak majd azok, akik szeretnének másokon segíteni. A krízisalap első befizetői Miskolc város polgármestere és alpolgármesteri lesznek, akik saját forrásból és rendelkezésükre álló alapjukból is több százezer forinttal támogatják a kezdeményezést.

 


A krízisalap céljaira a Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítvány által létrehozott alszámla száma 11734004-25985904, ide várják a felajánlásokat. A támogatás igénylésének részleteiről rövid időn belül várható tájékoztatás.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.