Ugrás a tartalomra

Új szolgálati járművet kapott a MIÖR

Létrehozva
Az önkormányzati forrásból beszerzett terepjárót pénteken délelőtt adták át a rendészet vezetőjének.
Kép
Fotó: Mocsári László

Ismét egy új Dacia Duster terepjáróval gazdagodott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) flottája. A teljes egészében önkormányzati forrásból megvásárolt járművet a rendészeti bizottság elnöke adta át Vincze Csabának, a rendészet vezetőjének. 

Szilágyi Szabolcs a minap.hu-nak elmondta, a beszerzésekre azért volt szükség, mert a 2013-ban és 2014-ben vásárolt terepjárókat már csak jelentős ráfordításokkal lehetett üzemeltetni. A mostani beruházás is a megújulást és a költséghatékonyságot szolgálja.

Hozzátette, az idei és a tavalyi fejlesztésnek köszönhetően azonban szinte az összes, mára már erősen amortizálódott járőrautót sikerül új gépjárművekre cserélni.

Kép

Szilágyi Szabolcs kitért arra is, a város élhetősége sokban függ attól, hogy a miskolciak mennyire érzik biztonságban magukat. A szubjetkív biztonságérzetre jelentős hatással van az önkormányzati rendészet tevékenysége, a kamerarendszer hatékonysága, a járőrök munkája és a rendészet felszereltsége. 

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.