Ugrás a tartalomra

MVK: a pedagógusok jelezzék előre, ha csoporttal utaznak

Létrehozva
A hétvégén egy közösségi oldalon tett közzé egy posztot egy 76 éves hölgy, amiben úgy fogalmaz, „tarthatatlan a helyzet a tömegközlekedésben a 20-as autóbusz vonalán”. Az MVK most cáfolja a leírtakat.

A hölgy felidézte, hogy reggel a Repülőtérről 8:35-kor indult 20-as buszra a Petőfi térnél egy iskolás csoport szállt fel. A hatalmas zsúfoltság és levegőtlenség miatt út közben több gyermek rosszul lett állítása szerint. A kísérő pedagógus azt mondta, hogy előre, írásban kérték a közlekedési céget, biztosítsanak rásegítő járművet a gyerekcsoportok utazása miatt. A Csabai kapuban - megállón kívül - le kellett állnia a járműnek, hogy egy elájult gyereken próbáljanak segíteni - meséli. A poszt jegyzője szerint a tanárnőnek azt mondta a sofőr, hogy „ha akarnánk, sem tudnánk segíteni”. „76 évesen én adtam át a helyem egy szintén ájulás szélén lévő kislánynak. Ez az állapot tarthatatlan”, írta.

A bejegyzéssel kapcsolatban az MVK Zrt. az alábbiakat kívánja leszögezni: a poszt téves állításokat tartalmaz. A részletek:

június 25-én volt egy csoportos utazási igény, 27 fő utazását jelezte előre egy pedagógus az MVK-nak, de nem a Facebook bejegyezésben érintett járatra
ha bárki elájul a járművön, akkor a járművezető mentőt hív, és ennek nyoma van az MVK Zrt. belső rendszereiben is. A posztban említett járathoz nem kért a járművezető mentőt
soha nem mondanak olyat az MVK munkatársai, hogy „ha akarnánk, sem tudnánk segíteni”, ezt határozottan visszautasítja a közlekedési vállalat.

A cégeknek, intézményeknek, iskoláknak, óvodáknak, rendkívüli utazási igényüket az utazás napja előtt az üzletszabályzat értelmében legalább 7 naptári nappal korábban szükséges jelezniük az MVK Zrt. felé. Az elmúlt egy hónapban öt ilyen igény érkezett a céghez, ezeket teljesítették, az iskolák megelégedésére.

A bejegyzésben említett csoport nem jelezte előre az utazási szándékát, emiatt az MVK Zrt. nem tudott róla.

- A táborok, csoportos utazások szervezőinek a közlekedési vállalat ezúton is felhívja a figyelmét, hogy csoportos utazásaikat előre kell jelezniük. A csoportos utazási igények ügyintézésével az MVK Ügyfélszolgálati Irodája foglalkozik, akik minden esetben egyeztetnek az utazások szervezőivel.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.