Ugrás a tartalomra

Csokorba szedték az álláslehetőségeket

Létrehozva
A Miskolci Paktumiroda által szervezett állásbörzén tizenhat cég vagy szervezet kínált munkalehetőségeket.
Preview Image
A Miskolci Paktumiroda toborzó napja - Juhász Ákos képgalériája

A szakképzett munkaerő Miskolcon tartása – ez volt a célja a csütörtöki  toborzónapnak, amit a Miskolci Paktumiroda szervezett. Az eseményen szép számmal jelentek meg érdeklődők. A Miskolc Televízió Híradója által megszólaltatott kazincbarcikai Darmos Kitti tavaly végzett a Miskolci Egyetemen közgazdászként.  Azt mondta, Barcikán és környékén már több cégnél is érdeklődött, de ott nem járt sikerrel, ezért böngészte át a megyeszékhelyen működő cégek kínálatát.

A miskolci toborzónapon szociális intézmények, gyártó- és szolgáltató cégek is kínáltak nyitott pozíciókat. Köztük egy ügyfélszolgálatos cég is, amelynek munkatársai jelenleg otthonról dolgoznak. „Jelenleg most mi inkább ügyfélkapcsolati szakértőt, telefonos kollégákat keresünk, akik szintén otthoni munkavégzésben tudnak dolgozni. Ez igazából az ország bármely részéről történhet, hiszen akár otthoni munkavégzéssel is csatlakozhat hozzánk munkavállalóként – mondta Strázsi Krisztina, az United Call Centers KFt. toborzó munkatársa (recruiter).

A miskolci paktumiroda által szervezett toborzónap már a nyolcadik volt a sorban. Az eseményen a multinacionális, autóipari cégektől, a szerszámgépgyártókon át, az élelmiszeripari vállalkozásokig összesen tizenhat kiállító képviseltette magát. Közép és akár felsőfokú szakirányú végzettséget igénylő munkalehetőségeket is kínáltak. 

Kép
Fotó: Juhász Ákos


Petruskó Norbert, a polgármesteri hivatal szóvivője a Híradónak úgy fogalmazott, a program a kereslet és a kínálat egymásra találását segíti évek óta.

- A paktum 2018 tavaszi indulása óta már több mint 2000 embernek nyújtott valamiféle munkaerőpiaci, munkaügyi szolgáltatást és a Széchenyi utcában lévő irodában pedig már több mint háromezren fordultak meg. Azt gondolom, hogy ezek a számok beszédesek, tehát van igény erre a szolgáltatásra itt Miskolcon is – hangsúlyozta.

A szóvivő hozzátette: a rendezvény egyik célja az, hogy segítsen itthon tartani a szakképzett miskolci munkaerőt és a városnak az érdeke is, hogy megpróbálja megállítani azt az elvándorlást, amellyel számos más nagyváros is küzd.

Ez is érdekelhet

A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.
A Miskolci Belvárosi Kör kapualj festése
Folytatódik a sikerprojekt, újra közösségi munka költözik a miskolci belvárosba
MiskolcSportGasztroSzabadidőKörnyezet
Újra ecsetet ragadnak a miskolciak: szombaton rendezik meg a Kapualjfestés negyedik alkalmát. A kezdeményezés egy év alatt néhány tucat önkéntesből több mint százfős közösségi programmá nőtte ki magát. Ezúttal két kapualj, tizenegy kapu és három homlokzat újul meg, de streetball, zene és véradás is várja a résztvevőket.
Állatok világnapja az Állatkertben
Állatok Világnapja a Miskolci Állatkertben – egész napos programokkal várják a látogatókat
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját. A jeles nap alkalmából a Miskolci Állatkert egész napos programsorozattal várja látogatóit, amelynek középpontjában az állatvédelem, a természetvédelem és a felelős állattartás áll.
Fazola nap
Időutazás a hámorok völgyében
MiskolcKultúra
Életre kel a múlt a XIX. Fazola Napon Újmassán, az Őskohónál szeptember 26-án, szombaton délelőtt. Látványos bemutatók, interaktív tudományos játékok és színes családi programok!