Ugrás a tartalomra

Megjelent a rendelet: 5,5 millió oltott után még szabadabb lesz az életünk

Létrehozva
Az egészségügyi intézmények kivételével beltéren sem kell majd maszk, és a védettségi igazolvány nélkül mehetünk majd például étterembe, moziba vagy színházba.
Kép
Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

Megjelentek szerda este a Magyar Közlönyben azok az intézkedések, amelyek 5,5 millió első oltás beadását követően lépnek életbe hazánkban.  Az enyhítések lehetőségéről először Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt múlt hét csütörtökön a Kormányinfón. 

A csütörtök reggeli adatok szerint 5 493 609 magyar kapta meg az első koronavírus elleni oltását, a szerdai adatokhoz képest ez éppen 7095 fővel több. Kiindulva abból, hogy általában 7-11.000 fővel nő az elmúlt hetekben az első oltások száma, péntekre reggelre várhatóan elérjük a talán mindenki által áhított 5,5 milliót. Ekkortól ugyanis a következő enyhítések lépnek életbe:

- A kórházak és a szociális intézmények kivételével megszűnik a kötelező maszkviselés, a közterületek után már az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön sem kell majd maszkot viselni. Természetesen aki ezek után is hordani szeretné a maszkot, az továbbra is megteheti.

- Nem kell már védettségi igazolvány ahhoz, hogy belépjünk a vendéglátó- és szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe, és az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra. Így már a plasztikkártya nélkül mehetünk a színházakba, mozikba, állatkertbe ahogyan az éttermekbe is.

Kép

- Megszűnnek az üzletekre vonatkozó korlátozások, azaz nem lesz kötelező a távolságtartás, és nem kell 10 négyzetméterenként korlátozni a vásárlók számát.

- Még többen vehetnek részt egyes rendezvényeken: a családi és magáneseményekre az eddigi 50 helyett most már 100 főt lehet meghívni, és az eddigi 200 helyett most már 400 fős lakodalmakat lehet szervezni.

- Az egyetemek és a főiskolák is készülődhetnek a jelenléti oktatás őszi visszaállítására.

Van ami nem változik:  a sportrendezvények, a zenés-táncos rendezvények, és a zárt térben vagy 500 főt meghaladó szabadtéren tartott egyéb rendezvények tekintetében maradnak az eddigi szabályok. Azaz ezeken az eseményeken marad a létszámkorlátozás, és továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni rajtuk – vagy 18 év alattiak esetében védett személy felügyelete mellett.

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető, kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.