Ugrás a tartalomra

Fiatalok szavaltak a MAB székházban

Létrehozva
A megmérettetés 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kísérőrendezvénye volt.

Kép
szavalóverseny, böjte csaba gyermekei
Fotó: Mocsári László

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódóan rendezett szavalóversenyt az Éltető Lélek Alapítvány, a Miskolci Versbarátok köre és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének miskolci csoportja. A döntőt szombaton délután tartották a Miskolci Akadémiai Bizottság Erzsébet téri székházában.

Dr. Várhelyi Krisztina, az Éltető Lélek Alapítvány képviselője, a program egyik szervezője érdeklődésünkre elmondta, a szavalóverseny rendkívül népszerűnek bizonyult, hiszen több mint hatvanan jelentkeztek rá korábban online módon. Kiemelte, annak külön örültek, hogy az anyaország mellett Erdélyből, Felvidékről és Délvidékről is volt érdeklődés a megmérettetés iránt. A döntőre a legtehetségesebb tíz-tizenöt diák került be.

Kép
szavalóverseny, böjte csaba gyermekei

Dr. Fábry Kornél, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz örömét fejezte ki, hogy a szavalóversennyel is bővülhetett a programjuk, annak pedig külön örült, hogy ez a verseny nem Budapesten, hanem egy vidéki nagyvárosban, Miskolcon lett megszervezve.

A versmondókat Kubik Anna, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Ötvös Éva előadóművész, Kincses Károly színművész, Koós Ede teológiai tanár és Mikita Gábor színháztörténész bírálta. A legjobbnak Stomp Bence Áront választották, aki így megnyerte kategóriáját, amiben indult. A fiatal versmondó érdeklődésünkre elmondta, nem számított rá, hogy elhozhatja az első díjat, de nagyon örült a zsűri döntésének.

Kép
szavalóverseny, böjte csaba gyermekei

- A verseny első része számomra eléggé nehéz volt, ugyanis a járvány miatt a verset, amivel indultam fel kellett venni és úgy beküldeni a videót. Ez meglehetősen szokatlan volt számomra, mert inkább vagyok szokva, hogy közönség előtt szavaljak, minthogy egy kamera előtt. Örültem, hogy a döntőben már ismét minden a régi kerékvágásban ment, annak pedig nagyon, hogy az első helyen végeztem – mondta.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, milyen műsorral készül idén a Lillafüredi Mesebirodalom
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.