Ugrás a tartalomra

Szépkorúak Filmklubja – ingyenesek a mozijegyek

Létrehozva
A Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítvány kezdeményezéseként indul Miskolcon a Szépkorúak Filmklubja, mely júliustól novemberig várja a filmkedvelő nyugdíjasokat minden hónap utolsó hétvégéjén.

A polgármesteri hivatal közleménye szerint a Művészetek Háza Uránia Art Moziterme ad otthon a vetítéseknek, melyek első alkalmai  július 24-én és 25-én lesznek.

Az előadások ingyenesek, jegyek igényelhetők a Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítványnál, a 06-70/395-2618-as telefonszámon.
Az előadásokra csak nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezők regisztrálhatnak, a moziban jegyvásárlásra nincs lehetőség!

A regisztrációt követően a jegyek július 19-én a Városháza aulájában vehetők át 9:00 – 10:00 óra között.

A két megtekinthető film:

Július 24. 14:00 - Szabadúszók
Bertrand a negyvenes éveihez közeledve úgy érzi, nem találja helyét a világban. Már közel két éve nem talál munkát, gyerekei pedig a világ legnagyobb lúzerének tartják és hát nem is nagyon tudna velük vitatkozni ezen. Bár felesége végtelenül türelmes vele, a férfi úgy érzi, teljesen kicsúszott a lába alól a talaj. Egy nap megpillant egy hirdetést, amelyben amatőr szinkronúszó csapatba keresnek tehetséges jelölteket. Úgy dönt, belevág, és ez a döntés örökre megváltoztatja az életét.

Július 25. 14:00 - A veréb is madár
Holló Zoltán, az Ultrapatyolex feltalálója úgy érzi, azért utasították vissza találmányát, mert öccse nyugaton él. Így érthető, hogy nem örül évek múltán hazatérő testvérének, különösen mikor kiderül, hogy a Kaliforniában megtollasodott Alexander még menyasszonyát is el akarja csábítani. Ám a mulatságos kalandokban ő sem marad alul…

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.