Ugrás a tartalomra

Július végén indulhat a Kilián-déli egészségház építése

Létrehozva
A projekt részleteiről és a zöldfelület pótlásáról lakossági fórumon tájékoztatja a helyieket Varga Andrea alpolgármester és Bartha György önkormányzati képviselő.
Kép

Várhatóan július második felében kezdődhet meg a Kilián-déli új egészségház kivitelezése - ezzel kapcsolatban tart lakossági fórumot július 13—án, vagyis jövő hét kedden este hat órától a beruházás helyszínén, az egykori Otthon étterem mögötti parkolóban a terület önkormányzati képviselője.

Bartha György a Miskolci Naplónak elmondta, az esemény célja az, hogy részletesen ismertessék a helyiek előtt a megvalósuló komplexum paramétereit, illetve azt is, hogyan fogják pótolni a több mint nyolc kivágandó fát, valamint a zöldfelületet.

- Azt senki nem vitatja, hogy a jelenlegi gyermek- és felnőttháziorvosi rendelők elavultak, ráadásul nincsenek akadálymentesítve. A nagyobb baj az, hogy az előző, fideszes városvezetés teljes csendben tervezte meg az új épületet, nem egyeztetett róla a korábbi önkormányzati képviselőkkel, és ami fontosabb, sajnos a lakossággal sem. 2019 őszén, az új városvezetés megalakulása után megvizsgáltuk a projektet, és az derült ki, hogy a kiírás nem teszi lehetővé, hogy az új épület helyett a régit újítsuk fel, és lássuk el például lifttel. A közművek miatt pedig az építésnél más helyszín nem jöhetett szóba – mondta el a képviselő.

Bartha György hozzátette: a városvezetés projektmenedzserének nem kevés munkája van abban, hogy a projektet megmentették. „Az előző városvezetés sajnos ezt a beruházást is addig húzta, hogy a korábban megítélt pénz már nem volt elegendő a megvalósításhoz. Hónapokat kellett várni, hogy az irányítóhatóság megítélje számunkra az építőanyagok drágulása miatt hiányzó összeget. Ez szerencsére megtörtént” – jelentette ki.

A közbeszerzés eredményes lett, most már kivitelező is van, amelynek képviselője éppúgy meghívást kapott a fórumra, mint a létesítményben dolgozó védőnők, orvosok, valamint Varga Andrea alpolgármester.

– Fontos tudni, hogy miután megvizsgáltuk a lehetőségeinket, és kiderült, hogy az áttervezésre nincs lehetőség, összeállítottunk egy tájékoztató anyagot a lakosságnak, melyben eléjük tártuk a tényeket - hogy kész helyzet előtt áll a város - és a beruházás előnyeit és hátrányait is. E mellé szavazólapot is biztosítottunk, mert szerettük volna tudni, a helyiek szeretnék-e hogy megépüljön az új komplexum. A beérkezett szavazatok hatvan százaléka támogatta a projektet – mondta a városvezető.

Ennek ellenére is fontosnak tartották a tájékoztató megszervezését, ahol a beruházás részletei mellett a zöldfelület pótlására is szeretnének közös megoldást találni. Varga Andrea hozzátette még: a város dolgozik azon is, hogy a szolgáltatóház - a rendelők költözése után - üresen maradó részének megtalálják az új funkcióját.
 

Ez is érdekelhet

muaythai magyar bajnokság
Érmeket szereztek Budapesten a miskolciak
MiskolcSport
A fővárosban zajlik a muaythai magyar bajnokság.
Nyíregyháza SFC - DVTK Fotó: Homoky György
A másodikban lenyomták a DVTK-t
MiskolcSport
A Diósgyőr szombaton délután a keleti rangadón lépett pályára. A Nyíregyháza SFC vendége volt a DVTK.
Tűz Miskolcon, Andor utca. Fotó: Matisz Viktor tű. főhadnagy / Miskolc HTP
Borzalmas: a mosógép is megolvadt a péntek esti miskolci tűzben
MiskolcHavaria
Tűz ütött ki egy családi házban Miskolcon, az Andor utcában március 20-án este: az ingatlan két szobája égett teljes terjedelmében.
Graffaló bemutatóval ünnepelték a Bábszínházi Világnapot
MiskolcKultúraSzabadidő
Különleges premierrel ünnepelte a Bábszínházi Világnapot a Csodamalom Bábszínház: bemutatták a „Graffaló, avagy az óriás faló kisegér” című előadást. A világszerte ismert mese feldolgozását kísérőprogramok és bábkészítő foglalkozás is színesítette.