Ugrás a tartalomra

Már javában tart a dinnyeszezon

Létrehozva
A piacokon, áruházakban régóta vásárolhatunk a gyümölcsből, ám igazi, magyar dinnyét alig két hete. Az árak tavalyhoz képest drágultak, az időjárási viszontagságok miatt, ám a kereslet, így is nagy. A szakemberek szerint idén még szeptemberben is jó terméshez juthatunk.

Görög és sárga, édesebb vagy savanykásabb. Mindenki más fajtát kedvel, de aki szereti, annak jó hír, hogy már igazi, magyar dinnyét is lehet kapni a piacon. A választék nagy, ahogy a kereslet is. A vásárlók főként a görögdinnyét választják és annak is nem a csíkos, hanem az úgynevezett fekete fajtáját.

Dinnyét már nyár eleje óta lehet találni a piacokon, de a magyar gyümölcs csak alig két hete jelent meg a standokon.

Az időjárás, a nagy szárazság és jégeső nem tett jót a dinnyeföldeknek, rengeteg termelőnek tönkre tette a termését. A drágulás többek között ennek is köszönhető. Az eladó szerint ennek ellenére sokan keresik a magyar dinnyét.

- A Görögországból származó dinnyéinket már jó két hónapja áruljuk. Két hete megékezett a Magyar dinnye, ami szintén nagyon finom. A kereslet a Magyar dinnyére nagyobb, mint az importra - mondta Vojko Tiborné, vállalkozó.

Az időjárás függvényében, az eladók reményei szerint az idei dinnye szezon, kiváló édes terméssel szeptember végéig is kitarthat.

Ez is érdekelhet

Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
MVK
Most a véleményével is hozzájárulhat a miskolci közlekedés fejlesztéséhez
Miskolc
Az MVK most ismét kíváncsi az utasok tapasztalataira, mennyire elégedettek a miskolciak a közösségi közlekedéssel. A novemberben induló kérdőív kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe, a résztvevők között pedig tíz ajándékot is kisorsolnak.