Ugrás a tartalomra

Főzőverseny és ugrálóvár az Avastetőn

Létrehozva
Jövő szombaton, július 24-én rendezik meg a körzet képviselői a 16. Avasi Főzőversenyt.

A program a korábbi években mindig május utolsó szombatjára esett, ezért szokássá vált - a gyereknapra tekintettel - az ugrálóvár felállítása is az Avasi Főzőversenyen. A gyereknap már elmúlt, ám a verseny ideje alatt (reggel 9 órától délután 15 óráig) most is felállítják majd az ugrálóvárat, amit ingyen használhatnak a kicsik - nem csak az Avasról érkezők, hanem a város bármely részéről odalátogatók egyaránt. A főzőversenyre a szervezők már nem fogadnak jelentkezést. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ősszel és télen is folytatódnak az élmények a Barlangfürdőben, az Ellipsumban és Selyemréten
Miskolc
Ahogy beköszönt az ősz, fokozatosan változik a Miskolci Fürdők Kft. létesítményeinek működése is. A szabadtéri medencék szezonja lassan véget ér, a fürdőzés, a wellness és a mozgásprogramok azonban a hűvösebb hónapokban sem maradnak el.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Dobban a láb, zendül a koboz
MiskolcKultúra
Visszatér Miskolc egyik legnépszerűbb hagyományőrző mulatsága. Újraindul a miskolci Esztenás táncház a nyári szünet után szeptember 25-én, pénteken este 6 órakor a Fráter Gimnázium aulájában.
24 órás PsychArt művészeti maraton
Fellépnek az előítéletek ellen
MiskolcKultúra
Miskolcra érkezik a 24 órás PsychArt művészeti maraton. A különleges kulturális összefogás helyszíne a miskolci Zenepalota lesz szeptember 25-én, pénteken délután 1 órakor.
Képgaléria
Kutatók éjszakája a Miskolci Egyetemen
Egészségnap, Kutatók Éjszakája, Fazola Nap, Sportfesztivál - Hétvégi programajánló Miskolc
MiskolcSportKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
A hétvégén is változatos programokkal várják a miskolciakat: egészségnap, koncertek, színházi és bábszínházi előadások, családi rendezvények, tudományos programok, könyvvásár és különleges kirándulási lehetőségek közül is válogathatunk.