Ugrás a tartalomra

Krízisalap: kétszer ad, aki gyorsan ad

Létrehozva
Az önkormányzat továbbra is várja azoknak a jelentkezését, akik szeretnének segíteni bajban lévő embertársaikon.

A COVID-19 miatt nehéz helyzetbe került családoknak és magánszemélyeknek hozott létre krízisalapot június végén a miskolci önkormányzat és a Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítvány a Miskolci Családokért. A példaértékű kezdeményezés előzményeiről, a rászorulók segítésének és a miskolci közösségek összefogásának fontosságáról is beszélt a Miskolc Televízió Miskolci Napló című műsorában Varga Andrea alpolgármester és Szegedi Judit Katalin, a szervezet kuratóriumának elnöke.

Az alpolgármester úgy fogalmazott, az önkormányzat már a világjárvány kitörése előtt gondolkodott azon, milyen módon tudna hatékonyan segíteni azoknak a miskolciaknak, akik váratlanul krízishelyzetbe kerülnek.

– Így vetődött fel a gondolata annak, hogy hozzunk létre egy krízisalapot, aminek segítségével ha kell, azonnali segítséget tudunk nyújtani a rászorulóknak addig is, amíg a közigazgatási rendszer elbírálja a szociális támogatásokat. Közben érkezett meg a COVID-19, és már a járvány kezdetekor szembesültünk azzal, mennyire fontos az azonnali segítség: családok egzisztenciális helyzete változott meg egyik pillanatról a másikra, mert a szülőknek megszűnt a munkahelye, vagy ami még rosszabb: a kereső családtag betegsége miatt maradt jövedelem nélkül egy-egy család – részletezte Varga Andrea.

Kép
A COVID-19 miatt nehéz helyzetbe került családoknak és magánszemélyeknek hozott létre krízisalapot a miskolci önkormányzat és a Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítvány a Miskolci Családokért. A példaértékű kezdeményezés előzményeiről, a rászorulók segítésének és a miskolci közösségek összefogásának fontosságáról is beszélt Varga Andrea alpolgármester és Szegedi Judit Katalin, a szervezet kuratóriumának elnöke.

A kezdeményezés népszerűsítésére médiakampány indult, de jótékonysági koncertek és bálok szervezését is tervezik. A krízisalaphoz bárki hozzátehet: magánszemélyek, cégek, vállalatok, civilszervezetek, egyesületek segítségét is várják.

– Egy ötszáz forintos adomány ugyanolyan értékes, mint a több nagyságrenddel magasabb összeg. A dolog lényege a közösségi összefogás, hiszen minél több miskolci érzi úgy, hogy segíteni szeretne, annál hamarabb gyűlhet össze az első jelentősebb, már szétosztható összeg – mondta Varga Andrea, aki a kezdeményezés közösségépítő erejére is felhívta a figyelmet.

– Kétszer ad, ki gyorsan ad. Mi, miskolciak tudjuk, hogy egymásra számíthatunk igazán, ez már a járvány eddigi közel másfél évében is bebizonyosodott. Bízom benne, hogy a krízisalap esetén is hasonlóan fogunk működni, ugyanis ezt a kezdeményezést a világjárványt követően is folytatni kívánjuk.

Szegedi Judit Katalin hozzátette, a rászorulóknak pályázni kell majd a krízisalapra, a kiírás a miskolc.hu honlapon lesz elérhető.

– A pályázóknak mindenképpen igazolniuk kell majd azt, hogy a COVID-19 miatt került bajba családja, illetve azt is, hogy miskolci lakhellyel rendelkeznek. A beérkezett kérelmeket a kuratórium rövid idő alatt elbírálja majd, hiszen célunk valóban az azonnali segítség – hangsúlyozta.

A krízisalap céljaira a Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítvány által létrehozott alszámla száma 11734004-25985904, ide várják a felajánlásokat.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.