Ugrás a tartalomra

Nagy Testvért emleget a Jobbik miskolci politikusa a kémbotrányok kapcsán

Létrehozva
Országos és helyi kémügyekről tartott sajtótájékoztatót Szilágyi Szabolcs szerdán. A Jobbik országgyűlési előválasztási jelöltje felszólította a kormánypárt helyi politikusait, hogy hozzák nyilvánosságra, kiket hallgatott le a Fidesz Miskolcon.

„Kiket figyelt a Nagy Testvér Miskolcon?” – ezzel a címmel hirdette meg sajtótájékoztatóját a Jobbik, a DK, a Momentum, az LMP és a Mindenki Magyarországa Mozgalom által támogatott országgyűlési képviselőjelölt. Az apropót az adta, hogy botrány robbant ki vasárnap a Pegasus nevű kémprogram körül. Az okostelefonok feltörésére alkalmas izraeli kémprogramot számos országban nemcsak az eredeti céljának megfelelően (vagyis terroristák, bűnözők leleplezésére) használták fel, hanem újságírókat, aktivistákat, ügyvédeket, politikusokat figyeltek vagy próbáltak megfigyelni vele. Az oknyomozó csapat Magyarországról 300 telefonszámot talált a célszemélyek listáján, köztük vannak újságírók, ellenzéki politikusok és üzletemberek is, némelyikük telefonjának vizsgálata során bebizonyosodott, hogy valóban feltörték a készüléket.

„Ez az ügy túlmutat a kémkedés azon szintjén, amit eddig ismertünk” – idézte fel a volt amerikai hírszerző, Edward Snowden véleményét Szilágyi Szabolcs.

Kép
Lehallgatás és megfigyelés – aggasztónak találja a kémügyeket Szilágyi Szabolcs (Jobbik) országgyűlési előválasztási jelölt. | Fotó: Parai Roland

– Úgy gondolom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz Európa perifériájára sodorta hazánkat ezzel a botránnyal. Olyan országokkal említik most egy lapon hazánkat, mint például Azerbajdzsán, Ruanda, vagy Szaúd-Arábia.

Rámutatott a politikus, hogy olyan újságírókat, ellenzéki politikusokat figyeltek meg, akik a korábbi években a kormányhoz, illetve Orbán Viktorhoz köthető korrupciós ügyeket tártak fel.

Kifogásolta, hogy a kormánypárti képviselők nem tartották fontosnak, hogy összehívják a parlament nemzetbiztonsági bizottságát, amit a jobbikos Stummer János bizottsági elnök kezdeményezett.

Kép
Miért nem hívják össze a nemzetbiztonsági bizottságot? – veti fel az ellenzéki politikus

A „kémbotrány” kapcsán két további, Miskolchoz kötődő ügyet hozott újra elő Szilágyi Szabolcs. A napokban újra interjút adott Demeter Ervin korábbi titokminiszter és megyei kormánymegbízott, amiben újra egyértelmű utalásokat tett arra, hogy a miskolci városházán külföldi titkosszolgálatok épülhettek be a korábbi fideszes ciklusokban.

Tavaly pedig a miskolci városházán, a közgyűlési teremben találtak olyan kép- és hangrögzítő eszközöket, amelyek nem képezték a hivatalos közvetítési rendszer részét. Ezeket gyorsan leszerelték, amikor az új városvezetés felfedezte őket.

– Ezek rendkívül aggasztó hírek – kommentálta a botrányos ügyeket a jobbikos politikus. – Felszólítom tehát a Fidesz helyi önkormányzati és országgyűlési képviselőit, hogy valljanak színt, hozzák nyilvánosságra a miskolci aktákat arról, kiket hallgattak le; valljanak színt, míg mielőtt a jövő tavasszal felálló új kormány hozná nyilvánosságra a piszkos üzelmeiket.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
MVK
Most a véleményével is hozzájárulhat a miskolci közlekedés fejlesztéséhez
Miskolc
Az MVK most ismét kíváncsi az utasok tapasztalataira, mennyire elégedettek a miskolciak a közösségi közlekedéssel. A novemberben induló kérdőív kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe, a résztvevők között pedig tíz ajándékot is kisorsolnak.
Veres Attila
Fekete zászlót tűzött ki az MVK – elhunyt a közkedvelt miskolci villamosvezető
Miskolc
Veres Attila 37 éven keresztül dolgozott az MVK-nál.