Ugrás a tartalomra

Varga László: Magyarországon lakhatási válság van

Létrehozva
Az elérhető árú bérlakások piacának bővítése, további kollégiumi férőhelyek létrehozása, a nehéz helyzetben lévő családok támogatása: így enyhítenének a lakhatási terheken.
Kép
Fotó: Parai Roland

- Lakhatási válság van Magyarországon – jelentette ki Varga László országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen az MSZP és a Párbeszéd lakhatással kapcsolatos reformterveit vázolta. A fenti kijelentést azzal indokolta, hogy nem csak építkezni drága, de a lakások, házak megvétele és bérlése egyaránt sokba kerül.

- A lakások fenntartása is kihívást jelent ma a magyar családok számára, azzal pedig, hogy az albérlet milyen teher lehet, sok szülő szembesül majd a következő hetekben, akiknek a gyermekét felvették egyetemre. A legtöbb bérleményért, különösen a nagyvárosokban, 100 ezer forint feletti összeget kell fizetni

A képviselő egy 2018-as felmérésre hivatkozott, és szerinte azóta sem változott érdemben a helyzet.

- A 18-34 év közötti fiatalok több mint 60 százaléka még mindig a családjával él. Ez az adat az utóbbi 3 évben sem javult, sőt, romlott. Az életkezdők számára a lakáshoz jutás hatalmas problémát jelent.

Varga László az okokról is beszélt.

- Az elmúlt 10 évben a lakásárak megduplázódtak Magyarországon. A Visegrádi országok közül nálunk nőttek legnagyobb mértékben a bérleti díjak is. Ez olyan, szinte megoldhatatlan helyzet, ami többmillió embert érint. Az is beszédes adat, hogy az elmúlt időszakban évente átlagosan több mint 3000 embert lakoltattak ki hazánkban.

A politikus űgy véli, hogy a probléma megoldására fordított pénzek nem a megfelelő helyekre kerülnek.

- A lakhatásra fordított összegek 7 nyolcadát nem rászorultsági alapon osztja ki a kormány. Nagyon fontos vállalásunk – amihez remélem, a többi ellenzéki párt is csatlakozik –, hogy a rászorulókra fókuszáljunk, és megfelelő módon kibővítsük az olyan támogatási rendszereket, mint például a CSOK. Mindezt úgy kell tenni, hogy a nehezebb sorsú családok könnyebben igénybe tudják venni őket.

Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy támogatni kell a kollégiumi férőhelyek bővítését, amivel a felsőoktatásban résztvevő hallgatók lakhatását segítené. Emellett arról is beszélt, hogy nem eltékozolni kell az önkormányzati bérlakásokat, hanem bővíteni azok számát.

- A javaslatunk szerint évente mintegy 60 milliárd forintot kell elkülöníteni a központi költségvetésből bérlakások építésének és felújításának támogatására. Ezzel – két kormányzati ciklus alatt – mintegy 100 ezerrel lehetne növelni a bérlakások számát, úgy, hogy azok megfizethető lakhatást biztosítsanak sok magyar családnak – ismertette az MSZP-Párbeszéd álláspontját Varga László.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.