Ugrás a tartalomra

Csaknem háromezer új munkavállaló lett csak ezzel az egy projekttel

Létrehozva
Kettőezer-hatszáz embert segített hozzá munkájához az „Együtt a munkavállalásért Borsod-Abaúj-Zemplén megyében” című projekt, aminek zárórendezvényét kedden tartották az Avalon Parkban.
Kép
Fotó: Beregi László

A projekt három és fél évvel ezelőtt indult. Vezetője, Tihanyi Bernadett elmondta, eredeti elképzelésük az volt, hogy több mint kettőezer főt helyeznek el a nyílt munkaerőpiacon. – Ehhez képest ténylegesen kettőezer-hatszáztizenhárom embernek találtunk munkát. Emellett pedig több mint tizenegyezer embernek segítettünk, hogy pályázni tudjanak álláshelyekre. Nagyon sikeresnek értékelem a projektet, remek volt az együttműködésünk például a kormányhivatallal – mondta a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. képviselője, aki hozzátette, kollégáinak sikerült felemelni olyan embereket, akik ma már sikeresek a munka világában.

Csízi Péter, a cég ügyvezetője beszámolt arról, hogy céljuk az volt, főleg a hátrányos helyzetű régióban élő, alacsony iskolázottságú emberek találjanak munkát maguknak, vagy hosszú idő után visszataláljanak a munkaerőpiacra. 

Kép

Fülöp Attila, az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkára a foglalkoztatás szociális szempontjairól beszélt. – A jövedelem biztosítása a cél. Legutolsó adataink szerint 4,7 millió foglalkoztatott van az országban. Ez növekedést jelent, főleg a tavalyi adatokhoz képest – mondta.

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő kiemelte, hogy noha tizenhét megyében zajlottak ilyen programok, szakmailag, bevonandó ügyfélszámban, illetve pénzügyileg is a borsodi volt a legnagyobb projekt országos szinten. – A válság okozta gazdasági nehézségek enyhítésére ötvenhat helyi vállalkozást segítettünk tizenhétmilliárd forinttal – mondta.

Kép

Alakszai Zoltán kormánymegbízott örömét fejezte ki, hogy a korábbi munkahelyhiány helyett ma már a szakképzettség hiánya okozza az elsődleges problémát, ez ugyanis könnyebben orvosolható. Menyhárt Szabolcs főosztályvezető pedig örömtelinek nevezte, hogy míg 2016-ban a közfoglalkoztatottak havi átlagos létszáma több mint harmincnyolcezer fő volt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 2020-ra ez a szám a felére csökkent. Hozzátette, Miskolcon az álláskeresők száma 10 év alatt a felére csökkent.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.