Ugrás a tartalomra

Információk az augusztus 20-ai hosszú hétvégére

Létrehozva
Augusztus 20-án, pénteken a városi fenntartású piacok zárva tartanak, azonban szombaton és vasárnap a megszokott hétvégi nyitva tartás szerint üzemelnek a piacok.

Ügyfélszolgálatok
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. ügyfélszolgálati irodája (Győri kapu 48-50.) és Parkolási ügyfélszolgálati irodája (Széchenyi I. utca. 20.) augusztus 20-án zárva tart.
 
Parkolás
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő várakozási területeken és parkolóházakban az alábbiak szerint kell fizetni a parkolásért augusztus 20-án:
 

 

Díjmentes
Általános rend szerint fizetős
Felszíni várakozási területek,
Régiposta utcai parkolóház
Európa téri,
Patak utcai,
Hősök terei mélygarázs

 

Ez is érdekelhet

Pilz Olivér
Pilz Olivér a Miskolci Tankerületi Központ vezetője
Miskolc
A Herman Ottó Gimnázium korábbi igazgatóhelyettese, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, Pilz Olivér nyerte a Miskolci Tankerületi Központ igazgatói pályázatát.
Képgaléria
Régiségvásár
192 vásár, több mint két évtized, egy miskolci hagyomány: a Miskolci Régiségvásár története folytatódik
MiskolcSzabadidő
Egy helyi kezdeményezésként indult 2003-ban, mára pedig Miskolc egyik ismert és kedvelt hagyományává vált a Régiségvásár. A több mint két évtizedes történetről, a kulisszák mögötti munkáról, a vásár városi jelentőségéről és a jövő terveiről beszélgettünk a szervezővel.
Az Uitz Béla utca - Csengey Gusztáv utca kereszteződésében karbantartási munkálatok és jelzőlámpa csere miatt várhatóan péntekig nem működnek a jelzőlámpák. Forrás: Google Maps
Nem működnek a jelzőlámpák az Uitz Béla utcánál, félpályás korlátozás a Dayka Gábor utcában
Miskolc
Több ponton is munkálatok és forgalomkorlátozások nehezítik a közlekedést Miskolcon november 3-án.
MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.