Ugrás a tartalomra

Érkeznek a meghívók a közösségi gyűlésre

Létrehozva
Szerdától várható, hogy célba érkeznek a kedden postázni kezdett meghívólevelek: az invitálást tízezer miskolcinak címezték és a szeptember-októberben zajló közösségi gyűlésre szólnak.
Kép

Miskolc MJV Önkormányzata, valamint két civil szakmai szervezet, a DemNet Alapítvány és a Dialóg Egyesület közös törekvéseként megvalósuló kétszer kétnapos rendezvényen a klímaváltozás, a levegő minőségének védelme kérdéseiben tartanak fórumot, amelyen a városlakókat ötven kiválasztott polgár képviseli, minden szempontból reprezentálva (nemre, korra, lakóhelyre, szociális helyzetre, stb. tekintettel) a miskolciak egész társadalmát. A közösségi gyűlés egy új formája a demokratikus jogok gyakorlásának, az állampolgári vélemények érvényre juttatásának. Ezt az eszközt Miskolc az országban másodikként próbálhatja ki – kedvező külföldi, illetve fővárosi példák nyomán –, és célja, hogy olyan civil álláspont fogalmazódhasson meg a két hétvégén lezajló eszmecsere nyomán, ami iránymutatásul szolgálhat a következő évekbeli városvezetés számára a környezetvédelemmel, közlekedéssel, városüzemeltetéssel kapcsolatos koncepciók kidolgozásakor, döntések meghozatalakor.

A program weboldala a regisztrációs lehetőséggel (amiről a meghívóban a címzettek pontos tájékoztatást kapnak) és bővülő háttérinformációkkal itt található.

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.