Ugrás a tartalomra

Gulyás: a negyedik hullám Magyarországra is megérkezik

Létrehozva
A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton a kormányinfón.
Kép
Korábbi felvétel

Gulyás Gergely hangsúlyozta, továbbra is az oltás a vírus elleni egyetlen hatékony védekezési eszköz, ezért mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát.

Minden vakcina egyforma védettséget biztosít, akiket pedig nem oltanak be, azok nagy valószínűséggel meg fognak betegedni, míg azoknál, akik felveszik a vakcinát, az 5,5 millió eddigi oltott alapján a megbetegedés esélye 0,2 százalék, és akkor is lényegesen enyhébb lefolyás mellett – közölte.     

Az országot nem kell lezárni, a kormánynak nincs ilyen szándéka, emellett az oktatásban és a munkahelyeken sincs szükség korlátozásokra – mondta a miniszter.

Ez is érdekelhet

A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
Ars Sacra - zárógála
Az Ars Sacra fesztivállal „eljutottunk a Titkok Titkáig” Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Nagyszabású gálával zárult vasárnap este a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál tíz napja a Művészetek Házában, ahol 150 művész közreműködésével szólaltak meg a fesztivál zeneszerző pályázatára benyújtott legszebb művek.