Ugrás a tartalomra

Borsodba került „Az év iskolaőre” elismerés

Létrehozva
A rudabányai Gvadányi József Általános Iskolában szolgálatot teljesítő Kulcsár Tamásnét tüntették ki a magas rangú elismeréssel.
Kép
Fotó: Police.hu

Balogh János országos rendőrfőkapitány adományozta „Az Év Iskolaőre” kitüntetést Kulcsár Tamásnénak, a díjat Halmosi Zsolt rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes adta át az államalapítás ünnepe alkalmából.

A méltatás szerint Kulcsár Tamásné a 2020/2021-es tanévben nyújtott példás szakmai tevékenysége elismeréseként részesült a magas rangú kitüntetésben.

– Kolléganőnk szívén viseli az intézménybe járó gyerekek sorsát, a tanulók szeretik, könnyen bizalmukba fogadták, gyakran lepik meg saját készítésű rajzaikkal is – írja a rendőrségi honlap. – Iskolaőrünk a tanév folyamán többször különféle egészségügyi segítségnyújtásban is közreműködött, ahol mindig szakszerűen és higgadtan viselkedett. Munkája során már többször hasznos jelzéssel élt a helyi családsegítő szervezet felé, illetve az iskolai pszichológussal is szorosan együttműködik. Személyével egy kiegyensúlyozott, következetes és munkáját lelkiismeretesen végző szakemberrel bővült az iskola.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Régiségvásár
Márton-napi hangolódás, utcazene és vidám hangulat a novemberi Régiségvásáron
MiskolcSzabadidő
November sem telhetett el Miskolci Régiségvásár nélkül. Ezúttal november 8-án várták a kincskeresőket, gyűjtőket és nézelődőket a miskolci belvárosban.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Nem takarítják el az összes falevelet Miskolcon, itt a polgármester válasza
Miskolc
A lehullott falevelek egy része idén nem a komposztálóba vagy a hulladék közé kerül. Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere mutatta be a LombMarad programot.
Gardróbvásár november_BNR
Elpörögtek a cuccok: ez volt az utolsó Gardróbvásár Miskolcon idén
MiskolcSzabadidő
Hetedik alkalommal rendezték meg a Gardróbvásárt a Belvárosi Fröccsteraszon. Vasárnap délelőtt megtelt a SOHO kincskeresőkkel.
Kiért áll a kereszt a Molnár-sziklán?
Miskolc
Egy megcsalt férj, két halálra ítélt szerelmes vagy egy kikosarazott molnárlegény emlékét őrzi a Molnár-szikla keresztje?