Ugrás a tartalomra

Hegedűs Andrea: „Gyorsabban és zöldebben elérhető Diósgyőrt!”

Létrehozva
A DK országgyűlési előválasztási képviselőjelöltje csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az előző városvezetés megfeledkezett a diósgyőri városrészről, egyebek mellett annak közlekedési fejlesztéséről. Megválasztása esetére megígérte: javítani fog a terület megközelíthetőségén.

Az országgyűlési előválasztási képviselőjelölt „elfeledett városrésznek” nevezte Diósgyőrt, a B.-A.-Z. megyei 2. választókerületet. Mint mondta, megszűnt a sürgősségi ellátás és a kórház, továbbra is zárva a fürdő a vár lábánál, illetve nem épült meg az ígért bevásárlóközpont sem a sportliget helyén, ami továbbra is üresen álló terület. Mindezért az előző városvezetést teszi felelőssé Hegedűs Andrea.

Kép
Hegedűs Andrea
Fotó: Juhász Ákos

„Az Orbán-kormányhoz hű, fideszes előző városvezetés egyszerűen elfelejtette Miskolc közlekedési infrastruktúra-fejlesztését” – folytatta. Majd azzal vádolta az említett grémiumot, hogy inkább „a haveroknak” adtak át pénzeket, a soha meg nem valósult, több mint 1 milliárd forintba került közút-fejlesztési tervek megrendelésén keresztül. Szó volt egyebek mellett a körvillamos, a tram train, az északi-déli terelő vagy éppen a Vargahegy-elkerülő megvalósításáról is.

Az elmaradt fejlesztések felsorolása után arra tért át az országgyűlési előválasztási képviselőjelölt, hogy milyen nehéz Diósgyőr közúti megközelítése a forgalmas belvárosi csomópontok miatt, amelyek lassítják a közlekedést. Szerinte az ideérkező turisták ezt nem érzékelik az itt eltöltött rövid idő alatt, azonban a városrész lakosai naponta szembesülnek vele. „Nehéz a városba bejutás Diósgyőrből és nehéz a visszaérkezés” – fogalmazott.

Úgy látja, a problémákat azok a tényezők okozzák, hogy „kicsi az útvonal áteresztőképessége és lakóterületeket is érint”. Emiatt nem halogatható tovább a cselekvés. Hegedűs Andrea arra kéri a városlakókat, a választáson támogassák őt, hogy elkezdődhessen a fejlesztés.

Kép
Egyetemi kereszteződés
Fotó: Juhász Ákos

Ennek megvalósítását több ütemben látja. Négysávúvá bővítené a Futó utcát és a Tapolcai elágazáshoz körforgalmat építene, akárcsak az egyetemi elágazáshoz. A 2505-ös utat, amely a Vargahegy elkerülését tenné lehetővé, létrehozná, valamint „bekapcsolná a körforgalomba az LKM területét”.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Régiségvásár
192 vásár, több mint két évtized, egy miskolci hagyomány: a Miskolci Régiségvásár története folytatódik
MiskolcSzabadidő
Egy helyi kezdeményezésként indult 2003-ban, mára pedig Miskolc egyik ismert és kedvelt hagyományává vált a Régiségvásár. A több mint két évtizedes történetről, a kulisszák mögötti munkáról, a vásár városi jelentőségéről és a jövő terveiről beszélgettünk a szervezővel.
Az Uitz Béla utca - Csengey Gusztáv utca kereszteződésében karbantartási munkálatok és jelzőlámpa csere miatt várhatóan péntekig nem működnek a jelzőlámpák. Forrás: Google Maps
Nem működnek a jelzőlámpák az Uitz Béla utcánál, félpályás korlátozás a Dayka Gábor utcában
Miskolc
Több ponton is munkálatok és forgalomkorlátozások nehezítik a közlekedést Miskolcon november 3-án.
MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.