Ugrás a tartalomra

A MIHŐ látja vendégül a távhős ügyfélszolgálatok versenyét

Létrehozva
Szeptember 7. és 9. között a MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. rendezi meg a „Mesterfutam – Ügyfélszolgálatok II. Rangadóját”. A távhőszolgáltatásban dolgozó ügyfélszolgálatosok szakmai megmérettetését 2020-ban a miskolciak nyerték, ezért ők a házigazdái az idei versenynek.

A távhőszolgáltatók ügyfélszolgálatainak országos közössége tavaly indította útjára a versenyt, amelynek célja a közösségépítés mellett a jó gyakorlatok átadása – ezáltal pedig a munkájuk színvonalának fejlesztése.

Bernáthné Barczi Judit a MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. koordinációs és kommunikációs főmunkatársa elmondta, hogy az ügyfélszolgálatos kollégák „a cég arcai”, velük találkoznak először az ügyfelek. Ennél fogva a vállalat arculata szempontjából is fontos a teljesítményük.

A 2020-as versenyen két kategóriában és összetettben is a legjobbnak bizonyultak a MIHŐ delegáltjai, ezzel pedig elnyerték az idei rendezési jogot, amit a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségével közösen valósítanak meg.

A verseny szakmai tartalmáról Kollárné Molnár Ildikó ügyfélszolgálati főelőadó beszélt. Bár házigazdaként a miskolciak nem indítanak csapatot, ők dolgozták ki a feladatokat. Gyakorlat és elmélet váltják egymást: ügyfélszituáció, illetve levélírás és teszt.

Kép
Kollárné Molnár Ildikó ügyfélszolgálati főelőadó, Hernádiné dr. Bónis Tímea jogi előadó fogyasztóvédelmi referens, Batta Krisztina ügyfélszolgálati előadó és Süvegesné Zovát Csilla értékesítési vezető
Kollárné Molnár Ildikó ügyfélszolgálati főelőadó, Hernádiné dr. Bónis Tímea jogi előadó fogyasztóvédelmi referens, Batta Krisztina ügyfélszolgálati előadó és Süvegesné Zovát Csilla értékesítési vezető a tavaly megnyert díjjal Fotó: minap.hu-archív; Végh Csaba

Süvegesné Zovát Csilla értékesítési vezető leendő zsűritagként kiemelte, hogy szakmai, kommunikációs és egyéb szempontok alapján méretnek meg a versenyzők.

A kétnapos országos versenyen 7 távhőszolgáltató csapatai vesznek részt.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Régiségvásár
192 vásár, több mint két évtized, egy miskolci hagyomány: a Miskolci Régiségvásár története folytatódik
MiskolcSzabadidő
Egy helyi kezdeményezésként indult 2003-ban, mára pedig Miskolc egyik ismert és kedvelt hagyományává vált a Régiségvásár. A több mint két évtizedes történetről, a kulisszák mögötti munkáról, a vásár városi jelentőségéről és a jövő terveiről beszélgettünk a szervezővel.
Az Uitz Béla utca - Csengey Gusztáv utca kereszteződésében karbantartási munkálatok és jelzőlámpa csere miatt várhatóan péntekig nem működnek a jelzőlámpák. Forrás: Google Maps
Nem működnek a jelzőlámpák az Uitz Béla utcánál, félpályás korlátozás a Dayka Gábor utcában
Miskolc
Több ponton is munkálatok és forgalomkorlátozások nehezítik a közlekedést Miskolcon november 3-án.
MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.