Ugrás a tartalomra

Üzembiztos és energiahatékony távhőszolgáltatás az Avason

Létrehozva
A Csermőkei út mintegy 500 méteres szakaszán cserél távhővezetéket a MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. A beruházás eredményeként biztonságosabb és energiahatékonyabb lesz a melegvíz- és a fűtésszolgáltatás. Az augusztus 9-én indult munka várhatóan november 15-én ér véget.

Bernáthné Barczi Judit, a MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. koordinációs és kommunikációs főmunkatársa elmondta, az új vezeték részben a meglévő nyomvonala felett épül meg, így a telepítés közben nem áll le a távhő. Arra a rövid időre azonban, amíg tart majd a régi vezeték kiváltása, szünetelni fog a szolgáltatás – ez várhatóan novemberben történik meg, és a főmunkatárs becslése szerint nem egész egy napig tart majd.

Kép
Távhővezeték-csere
Fotó: Beregi László

A fejlesztés a teljes avasi hőkörzetet ellátó gerincvezeték említett szakaszát érinti. Bernáthné Barczi Judittól azt is megtudtuk, egy körülbelül 50 éves, elöregedett vezetékről beszélünk, amely állapotából fakadóan több meghibásodást okozott már. A modern technológiával készült, előre szigetelt, új vezeték energiatakarékosabb és üzembiztosabb szolgáltatást jelent a társaság számára.

Kép
Távhővezeték-csere

A körülbelül 310 millió forintból megvalósuló beruházás komoly fejlesztésnek számít a MIHŐ Kft. életében.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Régiségvásár
Márton-napi hangolódás, utcazene és vidám hangulat a novemberi Régiségvásáron
MiskolcSzabadidő
November sem telhetett el Miskolci Régiségvásár nélkül. Ezúttal november 8-án várták a kincskeresőket, gyűjtőket és nézelődőket a miskolci belvárosban.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Nem takarítják el az összes falevelet Miskolcon, itt a polgármester válasza
Miskolc
A lehullott falevelek egy része idén nem a komposztálóba vagy a hulladék közé kerül. Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere mutatta be a LombMarad programot.
Gardróbvásár november_BNR
Elpörögtek a cuccok: ez volt az utolsó Gardróbvásár Miskolcon idén
MiskolcSzabadidő
Hetedik alkalommal rendezték meg a Gardróbvásárt a Belvárosi Fröccsteraszon. Vasárnap délelőtt megtelt a SOHO kincskeresőkkel.
Kiért áll a kereszt a Molnár-sziklán?
Miskolc
Egy megcsalt férj, két halálra ítélt szerelmes vagy egy kikosarazott molnárlegény emlékét őrzi a Molnár-szikla keresztje?