Ugrás a tartalomra

Új zebra teszi biztonságosabbá a Szeles utcát

Létrehozva
A gyalogátkelőhelyet csütörtökön adta át a terület önkormányzati képviselője.
Kép
Mokrai Mihály és Zemlényi Attila. Fotó: Juhász Ákos

Biztonságosabbá vált a gyalogosok közlekedése a Szeles utca és a Hatvanötösök útjának kereszteződésében kialakított új gyalogátkelőnek köszönhetően. A zebra felfestését és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra kialakítását a környéken élők évekkel korábban kérték, hiszen a területen kereskedelmi egységek találhatók, és egy iskola is működik. 

Zemlényi Attila, a Miskolci Magister Gimnázium igazgatója az átadón elmondta, az oktatási intézmény 2018-ban költözött az utcába, és szinte azonnal látta, hogy a gyalogátkelőre szükség lesz. „Később megkerestem az önkormányzati képviselőt, aki támogatta a javaslatunkat. Most, hogy sikerült átadni, nagyon örülök, hiszen az iskolába 160 diák jár nap mint nap, akik most már biztonságosabban tehetik meg ezt" – mondta. 

Mokrai Mihály önkormányzati képviselő elmondta, a megvalósítást hosszas előkészítő munka előzte meg, többek között tizennégy szakhatóság engedélyét is be kellett szerezni és a világjárvány is lassította a kivitelezést.

Kép

 

– A zebra kialakításával kapcsolatban többek közt a távközlési társaságokkal, az áram- és a gázszolgáltatóval is egyeztetni kellett. Ha kis késéssel is, de most átadhattuk a gyalogátkelőt, én azt kérem, az itt lakóktól és a diákoktól is, hogy használják egészséggel, hiszen az ő biztonságuk az első – mondta.

A közlekedésbiztonsági fejlesztés a felfestéssel, a zebra megvilágításával, a járda süllyesztésével, a tábla kihelyezésével és az engedélyeztetésekkel együtt kétmillió forintból valósult meg, amit a terület képviselője saját alapjából finanszírozott.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.