Ugrás a tartalomra

A bányászokra emlékeztek Perecesen

Létrehozva
A városrész bányászhagyományai előtt tisztelegtek azok, akik részt vettek a szombati perecesi bányász napon.
Kép
Fotó: Horváth Csongor


Ismét a hagyományos formában rendezték meg szombaton a perecesi Bányász napi megemlékezést. (annak idején mi is írtunk róla, hogy 2020-ban a járvány miatt kizárólag a koszorúzásokat tartották meg). 

A 71. Bányász nap programja ezúttal is annál a kopjafánál kezdődött, mellyel az 1947. május 2.-án bekövetkezett bányászbalesetben elhunytaknak állítottak emléket, majd a Kis Bányász szobornál folytatódott. Mindkét helyszínen koszorúkat helyezett el Miskolc képviseletében Szopkó Tibor alpolgármester és Bazin Levente, önkormányzati képviselő és Varga László országgyűlési képviselő. Hasonlóképpen emlékeztek még pártok és civil szervezetek képviselői is. 

A program ezután a szabadtéri színpadon folytatódott az ünnepi köszöntőkkel. Szopkó Tibor az eseményen a hagyományok őrzésének fontosságáról beszélt. „A bányászok nehéz és rendkívül veszélyes munkájának a tisztelete igazán hosszú múltra tekint vissza. 1950 előtt a különböző bányavidékeken eltérő időpontban tartották ezeket az eseményeket, azonban a rendezvények célja mindig a bányászok küzdelmes munkájának az elismerése volt. Hazánkban a huszadik században kezdtek kialakulni a mélyművelésű bányák, így kezdett elterjedni a bányász napok hagyománya is, melyet már ma egységesen minden év szeptemberének első vasárnapján tartanak az ország számos pontján” – hangsúlyozta.

Kép


Megőrzendő érték

Az alpolgármester úgy fogalmazott, a bányász nap üzenete kettős jelentőségű: nemcsak arra emlékezünk ilyenkor, hogy ez a tevékenység milyen nehéz és veszélyes, hanem kifejezzük tiszteletünket és megbecsülésünket is azok iránt, akik ezt a hivatást választották. „Ez a nap alkalmat teremt arra is, hogy ápoljuk azokat a hagyományokat, értékeket és szokásokat, melyek a bányászattal kapcsolatos kultúránk részét képezik, és amelyeket az elődeink hagytak ránk.” – mondta.

 - Sokan tudják, hogy számomra személyes vonatkozása is van ennek a napnak. Mint oly’ sok borsodi embernek, nekem is van a felmenőim között bányász és egy picit mindig őrá is emlékezek ezen a napon – ezt már Varga László (MSZP) országgyűlési képviselő mondta, aki szólt még arról is, hogy bár már bánya aktívan nincsen Perecesen, de bányászat értékei, a tudás ma is itt van velünk, ezt továbbviszi és átadja a következő generációnak a Miskolci Egyetem. Kiemelte, fontos megőrizni azt a kulturális értéket, amit a bányásztársadalom hagyott örökül a perecesiekre, és egyszersmind a miskolciakra is.  

Kép
Bazin Levente. Fotó: Horváth Csongor


Újra együtt

Végül a terület önkormányzati képviselője szólt a perecesiekhez. „Nehéz időszakon vagyunk túl, hiszen a covid, a világjárvány ellehetetlenített minden közösségi élményt az elmúlt időszakban. Éppen ezért nagyon fontos, hogy most újra, hagyományos módon lehetünk együtt és a megemlékezést követően ismét változatos programokkal készülünk kicsiknek és nagyoknak. Hiszen a perecesi bányász nap sosem csak az emlékezésről szólt, hanem arról is, hogy jól érezzük magunkat együtt – jelentette ki Bazin Levente

Az esemény ezután a jubileumi korsók átadásával folytatódott, majd kulturális program következett: műsort adott a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar és az Orfeum Quartet, de megtekinthető volt Varga Andrea és Kriston Milán előadása, valamint Újvári Marika és György László nóta- és operett gálája is. 

Preview Image
A perecesi Bányász nap képekben - Horváth Csongor képgalériája

Ez is érdekelhet

Villamosbaleset az Újgyőri főtéren
MiskolcBaleset
A Thököly utca és az Újgyőri főtér között villamospótló autóbuszokkal szállítják az utasokat villamosbaleset miatt.
Különleges ételekkel és előadókkal érkezik a IV. Sólet Fesztivál vasárnap
MiskolcKultúraEgyház
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások – szeptember 6-án, ismét megtelik élettel a miskolci zsinagóga udvara.
Értékes ösztöndíjat kapott két szentpális diák
MiskolcOktatás
Szeptember 1-jén ismét ünnepi pillanattal kezdődött a tanév a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolában.
Pénteken elstartol a CineFest – a fesztivál igazgatójával beszélgettünk a Kilátó című műsorunkban
MiskolcKultúra
Filmek, sztárok, koncertek, premierek, szabadtéri vetítések és rengeteg kísérőprogram. Pénteken indul a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Az előkészületekről, kulisszatitkokról, és a legizgalmasabb vetítésekről számolt be stúdiónkban Bíró Tibor fesztiváligazgató.