Ugrás a tartalomra

Bejelentés nélküli foglalkoztatás, védőeszközök hiánya – látlelet az építőiparról

Létrehozva
Összehangolt ellenőrzési akciót hajtottak végre az építőiparban a nyár folyamán.

Összesen 41 ellenőrzést hajtott végre a megyében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal az adóhatósággal és a rendészeti szervekkel együttműködve, 16 esetben állapítottak meg szabálytalanságot, és összesen közel 12 millió forint összegű bírságot szabtak ki. A hivatal által kiadott közlemény szerint az ágazatban továbbra is gyakran előfordul a bejelentés nélküli foglalkoztatás, de az illetékes hatóságok a munkavédelem és a fogyasztóvédelem területén is feltártak hiányosságokat.

A megyében emellett jellemző hiányosság volt a foglalkoztatásra irányuló jogviszony megszűnésével kapcsolatos elszámolás hiánya a munkáltatóknál.

Kép
Gyakori tapasztalat volt például a védőeszközök biztosításának illetve használatának elmulasztása. Illusztráció! | Fotó: Beregi László

Kiderült, hogy az építési kedv növekedésével nem járt együtt a munkavédelmi szabályok betartása, mert évről évre ugyanazon szabálytalanságokat, hiányosságokat tárják fel. Szintén gyakori tapasztalat volt nemcsak a védőeszközök biztosításának illetve használatának elmulasztása (védősisak, védőcipő, légzés- és hallás védelem), hanem a megfelelő munkaeszközök hiánya is. Ugyancsak visszatérő problémát jelentett a nem biztonságos munkakörnyezet (rossz világítás, mechanikai védelem hiánya pl. elektromos kábeleknél, nem megfelelő műszaki állapotú állványzat, nem megtámasztott munkagödör, porvédelem hiánya stb.).

A megyei helyszíni ellenőrzések során feltárt munkavédelmi szabálytalanságok között a munkavállalók súlyos veszélyeztetése miatt 11 munkaterületen kellett azonnal végrehajtandó intézkedést hozni. Jellemző munkavédelmi hiányosság volt többek között az elsősegélynyújtás tárgyi feltételeinek biztosítása, a leesés elleni védelem hiánya és a veszélyes anyagok szabálytalan tárolása.

Az építőipar fogyasztóvédelmi ellenőrzése során az ártájékoztatás és a termékkísérő dokumentumok terén tapasztalták a legtöbb szabálytalanságot megyei szakemberek. Gyakran elmaradt a nyitva tartással kapcsolatos tájékoztatás, hiányos volt a panaszügyintézés módjáról szóló információ, nem tettek eleget az ár, egységár, illetve az akciós ár feltüntetésének és volt ahol a hiteles mérőeszköz hiányzott. Piacfelügyeleti hatáskörben a leggyakrabban azt tapasztalták a kormányhivatal szakemberei, hogy a vállalkozások nem közöltek megfelelő információt a gyártó, importőr kilétéről, elérhetőségéről.

A komplex ellenőrzések célja a jogkövető gazdasági működés és foglalkoztatás erősítése, a tisztességes, jogkövető cégek versenyhátrányának csökkentése, a szabályok megszegésével (feketefoglalkoztatás, munkavédelmi szabálytalanságok) jogosulatlan előnyt szerző vállalkozások felderítése, illetve az ágazatban dolgozók alapvető jogai érvényesülésének elősegítése volt. A vizsgálatok a foglalkoztatás-felügyelet, a munkavédelmi és munkaügy, az építésfelügyelet, a fogyasztóvédelem, a műszaki biztonsági, valamint a környezetvédelem, természetvédelem és hulladékgazdálkodás területére terjedtek ki.

Ez is érdekelhet

Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.
Borangolás szombat délután
Az esős idő sem fogta vissza az Avasi Borangolást
MiskolcSzabadidő
A változékony időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a 14. Avasi Borangolás, ahol három napon át koncertek, gasztronómiai programok és borkóstolók várták az érdeklődőket az Avason.
Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.
Vége a legényéletnek, párt talált Wilson, a kúszósül
MiskolcSzabadidőKörnyezet
A Miskolci Állatkert látogatóinak egyik kedvencéhez, Wilsonhoz, az észak-amerikai kúszósül hímhez megérkezett új párja, Daisy, a fiatal nőstény a Pozsonyi Állatkertből.