Ugrás a tartalomra

A helyiek nagy álma a Diósgyőri Várfürdő újjáéledése

Létrehozva
Komplex területet fed le Miskolc 18. választókerülete, amelynek közösségeit Varga Andrea alpolgármester képviseli az önkormányzatban. Kedden néhány, fejlesztés alatt álló vagy azt igénylő pontot járt be Veres Pál polgármester, Szunyogh László főépítész és a városháza illetékes munkatársai. Gyakori probléma a csapadékvíz-elvezetés hiánya és a parkolóhelyek száma, a legnagyobb vágy azonban újra a Diósgyőri vár lábánál fürdőzni.

A Diósgyőri vár megújulása a város turizmusának jó, de az ott lakóknak nem annyira – ezzel a felütéssel fogadta Varga Andrea a legutóbbi polgármesteri körzetbejárás vendégeit a Lovagi Tornák Terénél. Az alpolgármester hozzátette, hogy feszültségekkel járnak a munkálatok és nagyon sok múlik azon, hogyan alakulnak majd a vár környéki fejlesztések.

A lakossági visszajelzések tolmácsolása folytatódott: a díszburkolat – amit a terület kapott – nem bírja a forgalmi terhelést. A nagyobb probléma viszont az, hogy az egykori Diósgyőri Várfürdő területének nagyjából a felét „elvette” a rendezvényhelyszín, a strand pedig azóta is funkciótlan.

Kép
Elhagyatott Diósgyőri Várfürdő; Fotó: Parai Roland

A „királynék fürdője”

A helyiek nagyon szeretnének újra a vár lábánál fürdőzni. Ők már egy teraszos megoldással kiépített wellness-komplexumot vízionálnak, amelyet nem tart ördögtől valónak sem Veres Pál polgármester, sem Szunyogh László főépítész. Varga Andrea ugyanakkor megjegyezte, hogy már a folyamat elejétől kezdve be kell vonni a helyieket: közösségi gondolkodás útján alakuljanak a tervek.

A vár mellett a Tündérkert irányába sétálva újabb teendők merültek fel. A Tavi-forrás vízműhöz folyamatosan a Haller utcán keresztül halad a szállítási munka, amely zavarja a lakókat. Alternatív útvonalat is javasoltak, azt azonban rendezni kell. Az utca elején szomorkodik egy üres, gazos terület, amely bántja az ember szemét a szép környezetben. A főépítész parkot vízionált ide, amivel a jelenlévők egyetértettek.

Kép
A csapadékvíz-elvezetési tervek áttekintése; Fotó: Parai Roland

A csapadékvíz elmossa a környéket

Visszatérő probléma, hogy nagyobb esőzések idején a hegyoldalról lezúduló víz szép lassan mindent elmos, ami az útjába kerül. A jelenség egyik leglátványosabb áldozata a zúzalékos út, ami már most inkább nehezíti a közlekedést, mint segítené. Lehet toldozni-foldozni, de a probléma forrása megmarad.

A Mária és a Csavar utca környékén ezért hamarosan csapadékvíz-elvezetési rendszer épül ki. Varga Andrea ismét arra kérte a szakembereket, hogy vonják be a lakosságot a tervezésbe – amennyire ez lehetséges.

Kép
A zúzalékos utakat kimossa a csapadékvíz; Fotó: Parai Roland

Parkolóhelyből sosem elég

A vár környéke után a Kuruc utca következett. Sok más körzethez hasonlóan itt is probléma, hogy nincsen elegendő parkolóhely. Menet közben Veres Pál megjegyezte, hogy anno az építéskor 0,5 autó/háztartás arányban határozták meg, mennyi beállót szükséges kialakítani. Ma – a fejlődésnek köszönhetően – ez a szám közelíti az 1,5-öt.

Az igényre válaszként születtek meg a tervek mintegy 30 új parkolóhely kiépítésére a Kuruc utca 59-81. előtt található trafóház mögötti területen, szigorúan fakivágás nélkül. Varga Andrea reményei szerint ez könnyíti majd az autósok helyzetét.

Megújuló közparkok

A Pálosok parkjában hamarosan komfortosabb körülmények között pihenhetnek majd a helyiek. Egyebek mellett új padok és szemétgyűjtők kerülnek ki, de épül egy felnőtt játszótér is, amelyet frissen telepített zöld elemek vesznek majd körül.

Végezetül a Honfoglalás parkhoz vezetett a bejárás útja. Itt egy új utca épül, amivel együtt jár az aszfaltozás és a csatornázás. Utóbbi szükségessége már felmerült a nap folyamán, most azonban ismét téma volt, hogy a hegyekből lezúduló esővíz számtalan problémát okozott már. Varga Andrea megemlíti, hogy a Tölgy utcán már megtörtént ez a fejlesztés, azonban máshol is igény van a kiépítésre vagy a karbantartásra.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.