Ugrás a tartalomra

Dobrev Klára volt a Miskolc Televízió vendége

Létrehozva
A kettészakadt ország újraegyesítéséről, az „elbitorolt”, függetlenségüket elvesztő állami intézmények visszafoglalásáról és elszámoltatásról is beszélt Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció előválasztási miniszterelnök-jelöltje a Miskolc Televíziónak adott interjújában.

A politikus azt követően volt szerkesztőségünk vendége, hogy – június 4-e után, rövid időn belül másodszor – Miskolcra látogatott vasárnap délután.

– Az előválasztások során megmutatjuk, hogyan néz ki egy szabad választás, és hogyan fog kinézni az Orbán-rendszer utáni politikai vita, ahol nem ócsárolják egymást az emberek, ahol emberi mivoltában nem tapossák el a másikat. Elszokott az ország a politikai vitáktól, de fontos, hogy azok után is együtt tudunk működni, hogy leváltsuk az Orbán-kormányt. A gyűlöletpolitikájuk egyébként beérett: sokan gondolják úgy, hogy a politikát nem vitával, hanem erőszakkal kell megoldani. A magyar rendőrség azonban ma már kellően felkészült, pontosan tudják a dolgukat. Nagyon megbízom bennük, ők tudják, hogy a Magyar Köztársaságra esküdtek fel, és nem a Fidesz szolgálatára. Rendet fognak tartani – mondta egyebek mellett Dobrev Klára.

A teljes interjú itt nézhető meg:

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.