Ugrás a tartalomra

Az újraéledő turizmust ünnepelték

Létrehozva
A világnap alkalmából szervezett miskolci programok és turisztikai attrakciók fő célja az volt, hogy a város turisztikai értékeire irányítsák a figyelmet.
Kép
fotó: Parai Roland
Fotó: MiNap-archív/Parai Roland


Különleges városnéző séták, élményfürdőbejárás szárazlábbal és Szeleta-barlang túra szakvezetéssel - idén is színes programok közül válogathattak a miskolciak a turizmus világnapján. A világnap most hétfőre esett, de programfolyam Miskolcon már a hétvégén elkezdődött. 

Miskolctapolca vagy éppen Lillafüred. Mindegy melyik irányba indultak az érdeklődők, programokból sehol nem volt hiány. A többi közt az Ellipsum Élményfürdőt is sokan választották úticélként a hétvégén.

Velics Vincéné egyike volt az érdeklődőknek. Ő a Miskolc Televízió Híradójának elmondta, családjával Dunaföldvárról érkeztek, korábban nem jártak még Miskolcon. „Érdekelt minket ez az új fürdő, és ahogyan megtudtuk, meglehetősen komplex létesítményről van szó. Sosem gondoltuk volna, hogy ennyi minden együttes működtetése kell ahhoz, hogy a fürdőzők jól érezzék magukat” – mondta. 

Az Ellipsum Élményfürdőben ugyanis ezúttal a kulisszák mögé, pontosabban a medencék alá is betekinthettek az érdeklődők. A szárazlábas túrán a fürdő gépészeti rendszerének működését ismerhették meg a látogatók. 

„Ilyen program azért meglehetősen ritkán adatik meg, és úgy tapasztaltuk, hogy ez ugyanúgy érdekli a gyerekeket, mint a felnőtteket. Ahogy hallottam, a legtöbben más szemmel csobbannak majd a medencékben most, hogy tudják, mi is van kulisszák mögött – mondta el Németh Judit, az Ellipsumot is üzemeltető Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője.  

A történelem szerelmesei sem unatkoztak a hétvégén. Vasárnap a velencei dózse díszes kíséretével érkezett Nagy Lajos király várába, hogy a hosszú háborúskodást lezáró turini békekötést ratifikálja.  Ezt követően, a gyerekek előadásokon, és korabeli játékokon vehettek részt a Pajta játéktárban. 

A turizmus világnapja alkalmából az érdeklődők tematikus sétákon ismerhették meg a többi közt az Avas, Lillafüred és a belváros értékeit.  Orosz Eszter, a MIDMAR Kft ügyvezetője a Híradónak úgy fogalmazott, Miskolc felhívására idén több attrakció és programgazda is egyedi módon készült a világnap megünneplésére.

- Azt gondoltuk, hogy a turizmus Miskolcon tényleg olyan színes, olyan jelentős gazdasági ágazat, hogy érdemes kicsit nagyobb hangsúlyt adni ennek a világnapnak.Szerettük volna ezt méltó módon megünnepelni, ezért egy felhívást intéztünk a szolgáltatók felé, hogy aki tud, valamilyen programmal csatlakozzon ehhez – mondta.

A rendezvények elsődleges célja az volt, hogy Miskolc turisztikai értékeire irányítsák a figyelmet. A Turizmus Világnapját 1980 óta szeptember 27-én tartják.

Ez is érdekelhet

Újra a Fenntarthatóság Szimbólumai között a MiReHu – zsinórban negyedszer
MiskolcVilágKörnyezet
Ismét rangos szakmai elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a társaság idén is elnyerte a Fenntarthatóság Szimbóluma díjat. A Trade magazin által meghirdetett pályázaton ezúttal a WEEEsszatérünk kampányt díjazta a szakmai zsűri. A MiReHu immár negyedik egymást követő évben részesül az elismerésben.
Még keresik a Vár-Sétány Szolgáltatási Központ új helyét
Miskolc
A Diósgyőrben működő Vár-Sétány Szolgáltatási Központ és az ott működő idősek klubjának épülete olyan műszaki állapotba került, hogy szükségessé vált a költözés előkészítése. A kialakult helyzetről a MESZEGYI tájékoztatta az önkormányzatot, és kezdeményezte egy megfelelő új helyszín keresését.
SPARSE Plus nemzetközi konferencia a Miskolci Egyetemen külföldi művészekkel
MiskolcKultúra
Európa számos országából érkeztek a Miskolci Egyetem nemzetközi konferenciájára művészek, kulturális szakemberek és kutatók, akik az elmúlt években azért dolgoztak, hogy a minőségi színház és előadó-művészet a kisebb, vidéki közösségekhez is eljusson.
Kulisszatitkok és színészdinasztiák
MiskolcKultúra
Izgalmas színháztörténeti utazásra hív az Őszi Páholynyitogató. Mikita Gábor Szemere Bertalan-díjas színháztörténész kalauzolásával a látogatók bepillantást nyerhetnek a kulisszák mögé.