Ugrás a tartalomra

Nem érinti az Auchan-t a 7-es busz szerdán napközben

Létrehozva
A járat útvonala azért változik, mert a József Attila úti hipermarketnél aszfaltozni fognak. 

Aszfaltozás miatt nem érintik az Auchan Borsod megállóhelyet szeptember 29-én, szerdán 07:00-17:00 között az áruházat amúgy érintő 7-es járatok – közölte szerkesztőségünkkel a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. A buszok ez idő alatt a Keleti kapu megállóban állnak meg.

Azt írják, amennyiben a kivitelező a vártnál korábban befejezi a munkálatokat, arról újabb tájékoztatást adnak az utazóközönségnek.
 

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.