Ugrás a tartalomra

Folytatódik az „ötven miskolci” eszmecseréje a hétvégi Közösségi Gyűlésen

Létrehozva
Újfajta módszerrel bővítette Miskolc a részvételi demokrácia eszközrendszerét: több hónapos előkészület után szeptember közepén egy hétvégén át tartott az első Közösségi Gyűlés, amely most szombaton és vasárnap, azaz 2021. október 2-3-án folytatódik.

A közösségi gyűlés technikáját Magyarországon másodikként a borsodi megyeszékhely próbálhatja ki. Az esemény megrendezésében Miskolc MJV Önkormányzata a DemNet Alapítvánnyal és a Dialóg Egyesülettel működik együtt. Az esemény helyszíne a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár nagyterme.

A fórum témáját az önkormányzat helyi civilekkel közösen választotta meg a klímaváltozás tematikáján belül. „Levegőt! Mi szennyezzük, mi szívjuk. Mit tehetünk közösen, hogy jobb legyen a levegőminőség Miskolcon?” A Közösségi Gyűlés segítségével a városi önkormányzat közvetlenül ötven helybeli, de közvetetten ezrek, sőt, tízezrek véleményét tudja meghallgatni és későbbi döntéshozatalainál figyelembe venni. A kétszer két hétvégés megbeszélés, előadások, viták és egyeztetések nyomán reprezentatívan, „minden miskolci” képviseletében kiválasztott félszáz polgártársunk közös nyilatkozatot, illetve javaslatcsomagot fog megfogalmazni, ami iránymutatásképp szolgál a városvezetés számára a következő időszak nagyobb döntéseinél, koncepcióalkotásánál, várospolitikai határozatainál.

A közösségi gyűlés és általában a részvételi program céljáról, eredményeiről továbbra is a miskolc.hu/tervezzukmiskolcot]miskolc.hu/tervezzukmiskolcot weboldalon lehet bővebb információt találni.

Borítókép: MiNap.hu-archív; Juhász Ákos

Ez is érdekelhet

SPARSE Plus nemzetközi konferencia a Miskolci Egyetemen külföldi művészekkel
MiskolcKultúra
Európa számos országából érkeztek a Miskolci Egyetem nemzetközi konferenciájára művészek, kulturális szakemberek és kutatók, akik az elmúlt években azért dolgoztak, hogy a minőségi színház és előadó-művészet a kisebb, vidéki közösségekhez is eljusson.
Kulisszatitkok és színészdinasztiák
MiskolcKultúra
Izgalmas színháztörténeti utazásra hív az Őszi Páholynyitogató. Mikita Gábor Szemere Bertalan-díjas színháztörténész kalauzolásával a látogatók bepillantást nyerhetnek a kulisszák mögé.
Hagyományok megőrzése
MiskolcKultúraSzabadidő
Fiatal tehetségek és népi hagyományok: Miskolcon mutatkoznak be a régió legszebb ifjúsági kézműves alkotásai. A kiállítást pénteken délután fél 4-től nyitják meg a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban.
Szinay Szabolcs újra szárnyalt
MiskolcSport
Birkózás: Budapesten tartották az U23-as országos bajnokságot, amelyen kiválóan szerepeltek a diósgyőri sportolók.