Ugrás a tartalomra

Köztünk élnek – A rádiós hírszerkesztő és a diplomás táncpedagógus 

Létrehozva
A Miskolc Televízió Köztünk élnek című magazinműsorában ebben a hónapban is két szakma képviselőjét mutatjuk be.

Orgánumát Miskolcon talán mindenki ismeri. Nem túlzás azt állítani, hogy a város egyik hangja. Vele ébredünk, őt hallgatjuk az autóban minden fél- vagy egyórában. Dávid Ildikó a Köztünk élnek októberi adásának egyik vendége, akit saját bevallása szerint is előbb ismernek fel az utcán a hangjáról, mint az arcáról.

Táncos, diplomás táncpedagógus, stúdióvezető, kozmetikus, szertartásvezető. F. Lőrincz Krisztina életét ötéves kora óta a tánc teszi ki, de emellett számos más terület felé is ki-kikacsintgat. Megtudhatjuk tőle azt is, mi a különbség egy „sima” és egy diplomás táncpedagógus között.


 

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.