Ugrás a tartalomra

Újra diákpolgármestert választanak

Létrehozva
Miskolc önkormányzata célul tűzte ki, hogy újra életre hívja a városi diákpolgármesterség intézményét, ezért 2021/2022-es tanévre vonatkozóan diákpolgármester választást szervez.

Az lehet diákpolgármester jelölt, aki valamely miskolci középfokú oktatási intézmény 9-11. évfolyamos, még érettségivel nem rendelkező, büntetlen előéletű tanulója, s nem tagja egyik politikai pártnak sem.
 
A diákpolgármester egy éves időtartamra kapja meg mandátumát, mellyel tanácskozási joggal vehet részt a városi közgyűlésen, valamint azokon a bizottsági üléseken, ahol a fiatalokat érintő ügyeket tárgyalják. A Közgyűlés által létrehozott Ifjúsági Tanácsban alelnökként lehet jelen. Az önkormányzat éves költségvetését véleményezheti. Ezentúl a polgármesterrel évi két alkalommal fogadó órát tart a Városházán. Továbbá részt vesz és felszólal a városi ünnepségeken, sajtótájékoztatót tart munkájáról és a diákságot érintő programokról, eseményekről.
 
A diákpolgármester-jelöltnek egy 1 éves programtervvel, egy kampánybeszéddel, egy kampányfilmmel és egy kampánystábbal kell készülnie a választásra.
 
A jelöltek számára a Polgármesteri Hivatal Dísztermében október 22-én (péntek) 14 órától választási vetélkedőt szerveznek, mely alkalommal a jelöltek vitázhatnak egymással és szakmai kompetenciáikat próbára tevő feladatokat oldhatnak meg.

A választást szakmai zsűri és az időközben megalakuló Városi Diákönkormányzat tagjai segítik szavazataikkal. 
 
Jelentkezni 2021. október 13. (szerda) éjfélig – intézményvezetői hozzájárulással – lehet.
 
A jelentkezési lapokat a pal.eniko@miskolc.hu e-mail címre kell megküldeni, vagy a MMJV Polgármesteri Hivatalának Részvételi Irodájába személyesen is leadható.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.