Ugrás a tartalomra

Partnerségi egyeztetésre hív a város

Létrehozva
A TKR módosítására vonatkozó észrevételek, vélemények október 13-tól november 3-ig adhatók le.
Kép
Korábbi felvétel, fotó: Mocsári László

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Miskolc Megyei Jogú Város településkép védelmi rendeletének [TKR] módosítását kezdeményezi a City Light reklámokra vonatkozó szabályozás kiegészítése, valamint a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában álló, Vasgyári út 24. szám alatti, 23379/4 hrsz.-ú, Vasgyári Közösségi Ház helyi egyedi védelem alá vonása miatt.

A módosítás tartalmát ismertető dokumentum megtekinthető a Főépítészi Kabinetnél, illetve a város honlapján.

A felmerült véleményeket a fenti idő alatt lehet írásban eljuttatni Veres Pál polgármesternek címezve a Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Főépítészi Kabinet 3525 Miskolc, Városház tér 8. sz. posta, vagy a partnersegiegyeztetes@miskolc.hu internet címre.

A tervekkel kapcsolatosan október 27-én 15 órai kezdettel a járványügyi szabályok betartása mellett, tájékoztató lakossági fórumot tartanak.

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.