Ugrás a tartalomra

Magyarország a CIA nagyítóján keresztül

Létrehozva
Magyarországot egy katolikus, konzervatív országnak tartották, ahol az emberek 90%-a antikommunista, de a hírszerzők még ennek ellenére sem hitték, hogy a szovjetekkel szembeni komolyabb ellenállásra kell a magyaroknál számítani – ez is kiderül azokból a CIA-aktákból, amelyek a hidegháború időszakában készültek Magyarország kapcsán és amelyekről a Mathias Corvinus Collegium miskolci képzési központjának rendezvényén beszéltek magyar és külföldi szakértők.
Kép
Fotó: Gyurkovics Tamás

A rendezvényen Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója köszöntőjében elmondta: jó látni, hogy ilyen sokan eljöttek a rendezvényre, hiszen az MCC-nek az is célkitűzése, hogy a vidéki központok mint egyfajta szellemi műhelyek működjenek, ahol kiváló szakemberektől hallhatnak izgalmas előadásokat, nemcsak a kollégium hallgatói, de a város nagyközönsége is.

A szakmai rendezvény érdeklődői megtudhatták, hogyan viszonyult az amerikai hírszerzés, és rajtuk keresztül az amerikai vezetés a magyarokhoz, mi volt a véleményük a magyar társadalomról, kultúráról, és mit gondolt a CIA egy lehetséges ellenállásról. A témáról Máthé Áron történész, szociológus, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese és Stephen Sholl, az MCC vendégoktatója fejtette ki gondolatait. Utóbbi az elmúlt évben több száz Magyarországra vonatkozó CIA-aktát tanulmányozott az ’50-es évektől egészen 1980-ig.

A szakember szerint az aktákból az derül ki, hogy Magyarországot egy katolikus, konzervatív országnak tartották, ahol az emberek 90%-a antikommunista, de a hírszerzők még ennek ellenére sem hitték, hogy a szovjetekkel szembeni komolyabb ellenállásra kell a magyaroknál számítani. A hírszerzés meglehetősen elővigyázatlan volt az ’56-os történésekkel szemben, és – mint ahogy ez a későbbi aktákból kiderül – ők maguk is megalázónak érezték, hogy ennyire tévesen ítélték meg az akkori helyzetet.

Kép

Egészen a ’60-as évek közepéig a CIA egy újabb, az ’56-oshoz hasonló felkelés kitörésétől tartott, de ez a nézet 1965 körül megváltozott: a Kádár-korszak beköszöntével Magyarországra úgy tekintettek, mint a legalázatosabb és legerősebb szovjet csatlósra, és Kádárt reformernek tartották, akinek az ország a fejlődést, a modernizálódást köszönheti. Máthé Áron arról beszélt, hogy a CIA-jelentésekkel szemben a valóság egészen más képet festett Magyarországon. A nyugati sajtó hazánkat tartotta a „legvidámabb barakknak” a szocialista „lágerben”, ami egyrészt igaz volt, hiszen az emberek a pénzükért tudtak vásárolni a boltokban, eljuthattak olyan országokba, mint Bulgária, Jugoszlávia, de ugyanakkor a vasfüggöny behatárolt minket, és itt volt a legmagasabb arányú az alkoholizmus vagy az öngyilkosság.

A szakértőktől azt is megtudhatták az érdeklődők, hogy bár mi, magyarok mindig a nyugathoz tartozónak tartottuk magunkat, ez meglehetősen egyoldalú nézet volt. Az I. világháborúig Magyarországra mint egy erős európai nemzetre tekintettek, de ez később – ahogy a CIA-aktákból is kiderül – megváltozott, és egy nem ortodox, nem szláv, tradicionálisan konzervatív, és leginkább problémás országnak tartottak minket a szocialista táborban.

Kép

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó intézmény, amely Kárpátmedence-szerte nyújt a hagyományos iskolarendszeren túlmutató, ingyenes, társadalmilag hasznos, közösségi célokat szolgáló képzéseket az általános és középiskolás korú fiataloktól kezdve egészen a felsőoktatásban tanuló vagy már diplomás korosztályig. Az MCC tudásközpont, amely a képzések mellett rendezvényeivel, konferenciáival, könyveivel, nyilvános közléseivel részt kíván venni az összmagyarság felemelkedését szolgáló közéleti párbeszéd és kultúra fejlesztésében.

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.