Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A lillafüredi strandfürdő

Létrehozva
Egyre kevesebben tudják, de a Hámori-tavon egykor nemcsak csónakázni lehetett, hanem fürdőzni is. Régi képeslapunk az egykori lillafüredi standfürdőt ábrázolja.

Az 1930-as években, a frissen megépült Palotaszálló átadását követően Lillafüred egyre népszerűbb kiránduló- és üdülőhellyé vált, így nem csoda, hogy több turisztikai attrakció is üzemelt itt: volt síközpont és ilyen volt a cölöpökre épített strandfürdő is, ami 1932-1944 között működött.

Azt tudni érdemes, hogy magát a tavat már régóta gyógyhelyként kezelték, annak iszapját már több száz éve hasznosították. Révay Ferenc főerdőmérnök hagyatékában fellelhető tervek szerint már eredetileg is akartak ide egy hideg vizes strandot is. Eredetileg betonmedencét terveztek, végül azonban a cölöpökre épült fakeret mellett döntöttek. A létesítmény a háborút ugyan átvészelte, azonban a szálló hadikórházzá minősítése után a strand is megsemmisült.

(Képeslap: Sáfrány Gy. József; Fotó: Horváth Csongor)

Címkék

Ez is érdekelhet

Kutatók Éjszakája a Lévayban. Fotó: Bónusné Nánási Regina
Élményekkel teli programok várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Lévayban
MiskolcOktatásKultúraTudomány
A Kutatók Éjszakáján délutántól estig változatos, tudományos és játékos programokkal várták a Lévayban az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.