Ugrás a tartalomra

Mi lesz nyitva a hosszú hétvégén? Hová parkoljunk? 

Létrehozva
A polgármesteri hivatal közleményében tájékoztatta a miskolciakat, miként alakul a hosszú hétvégén az állatkert, a piacok nyitva tartása és a parkolás menete. 

Parkolás 

Mindenszentek napján, azaz november elsején a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő felszíni, fizetős várakozási területeken és a Régiposta utcai parkolóházban díjmentes lesz a parkolás. Halottak napján, november 2-án díjmentesen lehet parkolni a temetők környékén. Az Európa téri, Patak utcai, illetve Hősök terei mélygarázsban általános rend szerint kell majd fizetni.
 

Piacok

A városi fenntartású piacok a megszokott nyitva tartás szerint üzemelnek október 31-én, vasárnap. A Búza téri őstermelői és a Vasgyári piac 5-től 13 óráig, a Zsarnai piac 6-tól 14 óráig tart nyitva. Mindenszentek napján a Vasgyári és a Búza téri őstermelői piac 5 órától 14 óráig tart nyitva, a Zsarnai piac viszont zárva tart.
 

Miskolci Állatkert

A Miskolci Állatkert október 31-én 9-től 18 óráig várja látogatóit, a pénztár 17 óráig tart nyitva. November elsején, hétfőn pedig téli nyitva tartás szerint 9 és 17 óra között várja az érdeklődőket - pénztárzárás 16 órakor.
 

Ez is érdekelhet

DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.