Ugrás a tartalomra

Ma már ne hagyja otthon a maszkot, ha utazik

Létrehozva
Egy sor járványügyi intézkedés lépett életbe november elsejétől, és még nem látjuk a végét: Budapesten például Karácsony Gergely főpolgármester – saját hatáskörben – elrendelte a kötelező maszkviselést a fővárosi fenntartású színházakban, mozikban, könyvtárakban. Mindenesetre egy csokorba szedtük, hogy a jelenlegi információk szerint mi változik hétfőtől.

Ami talán a legtöbbeket érint, és már biztos: november 1-jétől ismét kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése a közösségi közlekedési eszközökön, így tehát az MVK, a Volán és a MÁV járatain egyaránt. A szabályozás az állomásokra, a megállóhelyekre, valamint a pályaudvarokra is vonatkozik.

A maszkviseléssel kapcsolatos szabályok betartását folyamatosan figyelni fogják – írja honlapján az MVK.

Nem kell ellenben maszkot viselnie most sem a 6 év alatti gyermekeknek, az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő személyeknek.

Keddtől az MVK Zrt. ügyfélszolgálati irodájába is kizárólag az orrot és a szájat eltakaró maszkkal lehet belépni, belépéskor mérik a testhőmérsékletet: 37,5 Celsius foknál vagy a fölött az ügyfél nem léphet be az irodába. Az ügyfélszolgálaton csak a nyitott pultok számával megegyező számú ügyfél tartózkodhat benn egyszerre.

Kép
Fotó: Mocsári László

Állami szociális intézmények

Az állami szociális intézményekben a vezető dönthet a látogatási tilalomról, amelynek elrendelése előtt figyelembe kell venni, hogy a gondozotti létszám öt százalékát meghaladja-e a koronavírus-fertőzöttek száma az egy épületben lévő bentlakók körében, és el tudják-e különíteni őket a többi gondozottól és azok látogatóitól.

Kórházak

Hétfőtől látogatási tilalom lépett életbe a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, illetve annak valamennyi tagintézményében. A visszavonásig érvényes látogatási tilalom a telephelyek összes gyógyító, fekvőbeteg-ellátó osztályát érinti – nem vonatkozik azonban a járóbeteg-szakellátásra és a védőoltások felvételére.

Időponttal rendelkező betegek – a higiénés szabályok fokozott betartásával – megjelenhetnek a szakrendeléseken. Hozzátartozó csak indokolt esetben kísérheti el a beteget a vizsgálatokra, és lehetőség szerint maximum húsz perccel a megadott időpontjuk előtt kell érkezniük a várótermekbe, illetve a betegfelvételi/információs pultokhoz.

Felhívják a figyelmet, hogy valamennyi tagkórház területén a maszk viselése kötelező!

Továbbra is biztosított a kapcsolattartás joga, védőfelszerelés alkalmazása és a látogatónak a járvány- vagy veszélyhelyzeti szabályok ismerete mellett, EZEKBEN az esetekben.

Szalagavatók

A hétvégén az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) levelet küldött ki a középiskolák vezetőinek, ebből kiderül, hogy meg lehet tartani a középiskolai szalagavatókat, de a szülők és vendégek csak védettségi igazolvánnyal vehetnek részt az ünnepségeken.

Kép

Kötelezhetik a munkavállalókat?

Látogatási tilalom, és kötelező maszkviselés a közösségi közlekedésben – ezek mellett egy harmadik járványellenes intézkedést is bejelentett október 28-án Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter: lehetővé tették a cégeknek, hogy kötelezzék a dolgozóikat az oltásra. Ez a leginkább vitatott intézkedés. Asbóth Márton, a TASZ jogásza azt mondta például a Telexnek, hogy a kormány magára hagyta a munkáltatókat, saját hatáskörben kell ugyanis arról dönteniük, hogy a munkavállalók mennyire kitettek a fertőzésnek a munkavégzés során, közben viszont továbbra sem lehet a járványhelyzetről hiteles képet kapni, hiszen a járvány adatai csak korlátozottan ismerhetők meg a nyilvánosság számára.

Állami alkalmazottaknak mindenesetre kötelező lesz beoltatniuk magukat, a Nemzeti Népegészségügyi Központ hétvégén már arról tájékoztatott, hogy munkafeltétel az oltás az állami fenntartású szociális intézményekben is. De például már a honvédségnél is elrendelték az oltást.

A cégeknél – úgy tűnik – egyelőre kivárnak, bár vannak, akik már a bejelentéskor nyilvánvalóvá tették: nem fogják kötelezővé tenni az oltást.

A miskolci önkormányzat – már Gulyás Gergely bejelentését megelőzően – elrendelte a kötelező maszkviselést az önkormányzat, a városi cégek, illetve a városi közintézmények munkavállalóinak körében, az ügyfeleknek pedig javasolja a maszkviselést.

Ez is érdekelhet

Nagyobb figyelmet követel a megnövekedett forgalom tanévkezdéskor
Miskolc
Szeptember 1-jével kezdetét veszi az új tanév, ezért már keddtől megnövekedett forgalomra kell számítani Miskolc útjain – hívja fel a figyelmet a Városgazda.
Pár szó az iskolakezdésről
MiskolcBelföldOktatás
Kedves szülők! Ismét itt a Nagy Nap, sok sikert az iskolakezdéshez.
Százévesen is rendszeresen jár fürdőbe Ilonka néni
Miskolc
Irigylésre méltó az az aktivitás, amiről Hájas Albertné Csík Ilona, Győri kapui lakos tett tanúbizonyságot 100. születésnapján, akit az önkormányzat részéről polgármester és alpolgármester úr köszöntött. Próbáltunk rájönni a titkára.
Képgaléria
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás
További két évig a Mercedes-Benz Miskolc lesz a CineFest főtámogatója
MiskolcKultúraSzabadidő
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a CineFest és a Mercedes-Benz Miskolc hétfőn, amely a materiális támogatáson túl autókkal és ötletekkel is hozzájárul a fesztivál sikeréhez.