Ugrás a tartalomra

Szabadban, szabadabban - utcafórumot tartott Hegedűs Andrea

Létrehozva
A vírushelyzetre való tekintettel rendhagyó utcafórumot tartott szerdán Hegedűs Andrea, a Velünk a Város önkormányzati képviselője a Testvérvárosok útján. 
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A szabadtéren tartott képviselői fogadóórák a negyedik hullám alatt minden bizonnyal nem lesznek szokatlanok, ám remélhetőleg nem is állandósulnak. Legalábbis nem az egészségügyi veszélyhelyzet szülte okok apropóján. Mindenesetre a lakossági kérdéseknek, kéréseknek és felvetéseknek legalább akkora teret engednek az efféle akciók, mint a hagyományos, „négy fal közötti” színterek.

Kép

A helyiek az ősz végére igencsak felgyülemlett avar és az elharapódzó illegális szemétkupacok lépcsősorokról és közterületekről történő eltakarítását szeretnék leginkább, mivel azokat balesetveszélyesnek ítélik. Akárcsak a hiányos közterületi korlátok mentén való közlekedést, melyeknek elsőként mihamarabbi pótlását, majd festését is kérték a képviselőtől. Az utóbbi hónapokban a Miskolcon megannyi feszültséget generáló témákat sem kerülgették, így egyrészt a városi buszközlekedés problémáira is kitértek: a várakozási idő csökkentése érdekében a választók felvetették az esetleges járatsűrítést. 

Kép

Másrészt a vízrendszer kritikus mértékű elöregedéséből adódóan egyre gyakrabban előforduló csőtörésekben is bosszúságot, nem utolsósorban pedig kockázatot lát a lakosság. A MIHŐ Kft. földfelszín alatti vezetékcseréi során keletkezett munkagödröket és földhalmokat veszélyesnek ítélik, így azok mielőbbi eltávolítását is indítványoznák a képviselőn keresztül.

- Szükség volna pihenőpadokkal ellátott, elkerített kutyafuttató kiépítésére, továbbá egy hejőcsabai gyógyszertár és egy élelmiszerüzlet létesítésére is – hangzott el.

Kép

Az eseményen mindemellett szó esett a Középszeren lassanként ugyan, ám sürgetően esedékessé váló cserjék és patkányok irtásáról is. 

A lakosok a DK helyi politikusának köszönetüket fejezték ki a padkihelyezésekért, illetve azért, hogy a korábban megrongált közterületi korlátok, az Avasra felvezető lépcsők és rámpák javítására, felújítására sor került. A tíz aszfaltos parkolóhely megépítésének és a buszöböl átépítésének is örültek a megjelentek. Elégedettek a megvalósult aszfaltburkolatú járdaépítéssel. A rendelőintézetek és a gyógyszertár előtti köztéri világítás helyreállításával kapcsolatban pedig a korábban felvetődött problémák megoldását látták a felszólaló avasiak. 
 

Ez is érdekelhet

Nagyobb figyelmet követel a megnövekedett forgalom tanévkezdéskor
Miskolc
Szeptember 1-jével kezdetét veszi az új tanév, ezért már keddtől megnövekedett forgalomra kell számítani Miskolc útjain – hívja fel a figyelmet a Városgazda.
Pár szó az iskolakezdésről
MiskolcBelföldOktatás
Kedves szülők! Ismét itt a Nagy Nap, sok sikert az iskolakezdéshez.
Százévesen is rendszeresen jár fürdőbe Ilonka néni
Miskolc
Irigylésre méltó az az aktivitás, amiről Hájas Albertné Csík Ilona, Győri kapui lakos tett tanúbizonyságot 100. születésnapján, akit az önkormányzat részéről polgármester és alpolgármester úr köszöntött. Próbáltunk rájönni a titkára.
Képgaléria
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás
További két évig a Mercedes-Benz Miskolc lesz a CineFest főtámogatója
MiskolcKultúraSzabadidő
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a CineFest és a Mercedes-Benz Miskolc hétfőn, amely a materiális támogatáson túl autókkal és ötletekkel is hozzájárul a fesztivál sikeréhez.