Ugrás a tartalomra

Beszámoltak a képviselői munkájukról

Létrehozva
Utak, járdaszakaszok újultak meg, parkolókat alakítottak ki, eltakarították a szemetet, civil szervezeteket támogattak egyebek mellett - ha járványtól sújtottan, nehéz gazdasági körülmények között is, de igyekeztek fejleszteni választókerületüket a miskolci önkormányzati képviselők. Sorozatunkban négy héten át bemutatjuk, mi történt az elmúlt egy évben Miskolcon - a képviselők szemüvegén át.
Kép

Fodor Zoltán (Velünk a Város), 7. sz. választókerület

A Jósika utcán és a Pattantyús utca 7. szám előtt leaszfaltoztattam, lebetonoztattam a járdát, valamint kapaszkodókorlát is segíti a járókelők közlekedését. És kátyúmentesítés is történt a választókerületben, valamint a gyalogátkelőhelyeket és az útburkolati jeleket is újrafestettük. A Klapka György utca 16. alatti orvosi rendelőnél autóparkolót alakítottunk ki. Aztán kitisztítottuk, átmostuk az eldugult víznyelőket. Felújíttattam a Mednyánszky utca 36. szám nyugati oldalának lépcsősorát. Három avasi képviselővel közösen főzőversenyt rendeztünk az Avastetőn. A száraz fákat kivágattam, bokrokat, fákat, sövényeket gallyaztunk, nyírtunk. Felújíttattam a Jósika utca 47. déli oldalán lévő lépcsősort, kapaszkodókorlátot is létesítettünk, új szemeteseket helyeztünk ki.

Kép

Mokrai Mihály (Velünk a Város), 9. sz. választókerület

Önkéntes segítői munkát vállaltam, bevásároltam, postai és egyéb rám bízott ügyeket intéztem a körzetben lakó idős embereknek a pandémia idején. Elkészítettem egy kátyútérképet, ez alapján végezte el a Városgazda a választókerületben a közúti javításokat. Átadtuk a Magiszter Gimnázium gyalogos-átkelőhelyét a Szeles utcán. A Dobó Katica Bölcsődének pedig 100 ezer forinttal segítettem, hogy játszóeszközöket vásároljanak. A Vörösmarty téren a térről ellopott tujákat többször is pótoltattam, a teret lakossági összefogással kitakarítottuk. A Szendrei utcában kivágattam a kerítéseket veszélyeztető korhadt fákat, a szemetet pedig elszállítottuk. De új szemétgyűjtőket is kihelyeztettem a Villanyrendőr és a Bajcsy-Zsilinszky - Soltész Nagy Kálmán utcai kereszteződés között. A Soltész Nagy Kálmán utcában fagallyazást végeztettem, mert a fák zavarták a forgalmat, és veszélyeztették a házak tetejét.

Kép

Révész Péter (Velünk a Város), 8. sz. választókerület

Számos feladatot végeztem el az eltelt év során választókerületemben. Például felújítottuk az utat és a járdát, valamint eltüntettük a kátyúkat az Aulich Lajos, a Perczel Mór és a Szabadságharc utcában. A fásítási programunk keretében elsőként a Népkertben pótoltuk a kiszáradt, beteg, illetve rongálás áldozatául esett fásszárúakat. A virágosítási program során pedig virágfákat helyeztünk ki a Szabó Lőrinc sétányon, a Görgey Artúr utcában. Lakossági kérésre új köztéri padokat helyeztünk ki a Vörösmarty Mihály utcában, a Szabó Lőrinc utcai játszótéren. Szintén lakossági jelzések alapján – a Városgazdával együttműködve – felújítottunk, illetve kicseréltünk padokat, játszótéri elemeket, egyéb közterületi bútorokat a választókerületben. A Vörösmarty Mihály utcai parkolási problémák enyhítésére egy tizenöt-húsz gépjármű befogadására alkalmas parkolót alakítottunk ki. A Király utcai játszótéren pótoltuk a hintát és csúszdát, padokat újítottunk fel.

Kép

Simon Gábor (Velünk a Város), Miskolc 13. sz. választókerület

A választókerület városüzemeltetési feladatainak jelentős részét a Városgazdával együttműködve sikerült ellátni. Biztosított volt a téli síkosság-mentesítés, és ismét állítottunk karácsonyfát is. Rendszeres volt a fűnyírás, emellett évelő és egynyári virágokat is sikerült elültetni, továbbá közel negyven fát. Idén is volt kátyúmentesítés a választókerületemben, bővítettük a parkolóhelyek számát, és ahol lakossági igény volt rá, fekvőrendőrt telepítettünk. Támogattam és segítettem az Ifjúsági Sporttelep rekonstrukcióját, ezen kívül több civilszervezet és a választókerületben található intézmény munkáját. Új, szabványméretű műfüves focipálya is épült idén a körzetben. Választókerületi alapomból óvodai és civilszervezetek, valamint hátrányos helyzetű gyermekek nyári táborozását támogattam. Közel félszáz üggyel kerestek meg a körzetem lakói, melyekre igyekeztem gyors, megnyugtató és precíz megoldást találni.

Kép

Szarka Dénes (Velünk a Város), 5. sz. választókerület

A választói igények alapján a körzet leghosszabb és legforgalmasabb húsz lépcsősorára igyekeztem fókuszálni, melyek közül hetet újítottunk fel. A legnagyobb volumenű munka az Áfonyás utcában volt, itt a babakocsikat az úttest szélén kellett fel- és letolni, a probléma a felújításnak köszönhetően elhárult. Szintén az akadálymentesítés volt a cél a Középszer utca 28. szám előtt, ahol rámpát építettünk a mozgásukban korlátozott lakók kérésére. Miután megismertem az ott folyó magas szintű szakmai munkát, képviselői alapomból támogattam a Szépkorúak Háza Idősek Otthonát, amelyből ózongenerátort szereztek be az ott élők számára. A lakók kérésére a Szentgyörgy utca 17-19-es háztömb mellett elhelyezkedő lépcső fölé mozgásérzékelős világítást szereltünk fel.

Kép

Szilágyi Szabolcs (Velünk a Város), 6. sz. választókerület

Az elmúlt év során választókerületemben számos fejlesztés megvalósításában vettem részt, a Katica Bölcsődében például felújítottuk a homokozót, és új fejlesztőjátékokat vásároltunk. A Sályi István utcában járdát és lépcsősort építettünk, az Ifjúság és a Kölcsey Ferenc utcában pedig parkolókat alakítottunk ki. És virágokkal ültettük be a virágfáinkat. A Felsőruzsin körúton – lakossági kérésre – parkosítottunk, helyreállítottuk és akadálymentesítettük a járdát, valamint korlátot helyeztünk ki. Képviselői keretemből civilszervezeteket és rendezvényeket támogattam, többek között a Szépkorúak Házát informatikai eszközök és kapcsolódó szoftverek, illetve ózongenerátor beszerzésével. Lakossági jelzések alapján a közösségek számára fontos feladatokat láttam el. Intézkedtem fák és bokrok gallyazása, kátyúzási és köztisztasági munkák, fásítási feladatok elvégzése, KRESZ-táblák kihelyezése és pótlása érdekében.

/Borítókép: MiNap-archív - Juhász Ákos felvétele/

Ez is érdekelhet

Nagyobb figyelmet követel a megnövekedett forgalom tanévkezdéskor
Miskolc
Szeptember 1-jével kezdetét veszi az új tanév, ezért már keddtől megnövekedett forgalomra kell számítani Miskolc útjain – hívja fel a figyelmet a Városgazda.
Pár szó az iskolakezdésről
MiskolcBelföldOktatás
Kedves szülők! Ismét itt a Nagy Nap, sok sikert az iskolakezdéshez.
Százévesen is rendszeresen jár fürdőbe Ilonka néni
Miskolc
Irigylésre méltó az az aktivitás, amiről Hájas Albertné Csík Ilona, Győri kapui lakos tett tanúbizonyságot 100. születésnapján, akit az önkormányzat részéről polgármester és alpolgármester úr köszöntött. Próbáltunk rájönni a titkára.
Képgaléria
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás
További két évig a Mercedes-Benz Miskolc lesz a CineFest főtámogatója
MiskolcKultúraSzabadidő
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a CineFest és a Mercedes-Benz Miskolc hétfőn, amely a materiális támogatáson túl autókkal és ötletekkel is hozzájárul a fesztivál sikeréhez.