Ugrás a tartalomra

Megvédte címét az Országos Utaskapcsolati Versenyen az MVK

Létrehozva
A megmérettetést utoljára 2019-ben rendezték meg, a miskolci közlekedési cég csapata akkor is az élen végzett.
Kép
Fotó: Magánarchívum

2019 után, 2021-ben is megnyerte az V. Közúti Utaskapcsolati Dolgozók Országos Versenyét a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK). A megmérettetést a MÁV Baross Gábor Oktatási Központja és a Volán Egyesülés közösen rendezte meg ötödik alkalommal, november elején, hagyományosan Felsőtárkányban - írja közleményében a közlekedési cég.

Az eseményen kilenc résztvevő csapat négy versenyszámban mérte össze tudását: a bemutatkozás során „szívügyünk” témakörben kellett a versenyzőknek cégüket és saját tevékenységüket ismertetni, ezt követte egy utasjogi, ügyfélkapcsolati teszt, később pedig egy esettanulmány feldolgozása. 

- A verseny utolsó napján három, utasokat alakító színész bevonásával rögtönzött utaskapcsolati szituációt kellett kezelni a versenyzőknek jegyellenőr, járművezető és ügyfélszolgálatos szerepkörökben. - írják.

A versenyzők teljesítményét egy öt fős szakmai zsűri értékelte. Ennek eredményeként végzett az első helyen az MVK, megelőzve a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Volánbusz csapatát.

 - Miskolcot Borosnyai Virág közszolgáltatási és forgalomirányítási osztályvezető, Csüriné Ficsura Andrea értékesítési és társasági kapcsolatok irodavezető, valamint Kovács Krisztina ügyfélszolgálati vezető képviselte, Trestyánszkiné Demkó Mónika és Bányai Gábor pedig tapasztalatszerzés céljából érkeztek az eseményre. A csapatot Gadnai-Bodnár Éva operatív igazgató készítette fel, akik ebben a felállásban 2019 után 2021-ben ismét megnyerték a versenyt - zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.