Ugrás a tartalomra

Hamarosan megalakul a miskolci Ifjúsági Tanács

Létrehozva
November 18-án tartja alakuló ülését a testület, amely magába foglalja majd a város több, ifjúsággal foglalkozó szereplőjét. Céljuk, hogy az ötletek és tapasztalatok megosztásával megtalálják a legjobb intézkedéseket, amelyek mentén Miskolc élhetőbb hely lesz a fiatalok számára.

A városvezetés számára kiemelten fontos növelni Miskolc megtartóerejét: a fiatalok ne hagyják el a várost, hanem itt tervezzék a jövőjüket. Ehhez magától értetődően szükséges meghallgatni őket és olyan lehetőségeket kínálni, amelyek kellően vonzóak számukra.

Az utóbbi hónapok ifjúságpolitikai intézkedései ezek megtalálását célozták: újra létrejött a diákönkormányzat és megválasztották a város diákpolgármesterét. A képviseleti szint létrehozása után logikus következő lépés, hogy elkezdődjön a munka.

Kép
Szarka Dénes a Miskolc Városi Diákönkormányzat alakuló ülésén; MiNap-archív; Fotók: Juhász Ákos

Ennek soron következő lépése az Ifjúsági Tanács létrehozása. Szarka Dénes képviselő elmondta, hogy az önkormányzat ifjúságüggyel foglalkozó munkatársai mellett a témában érintett profilú civil szervezetek és egyesületek csatlakozhatnak a testülethez. Rajtuk kívül a diákönkormányzat elnöke és a diákpolgármester is tagjai lesznek, illetve a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzata is meghívást kap.

„Tulajdonképpen egy olyan érdekegyeztető szervezetről beszélünk, amely összefogja mindnyájuk munkáját” – definiálta a képviselő a szervezet tevékenységét. Egyik fő feladata az együttműködések generálása, hogy a tagok ismerjék egymást, tudjanak a másik munkájáról és szükség esetén kapcsolódhassanak.

A remények szerint szakmai véleményeket, ajánlásokat is megfogalmaz majd az Ifjúsági Tanács a fiatalokat érintő ügyekben. „Azt szeretnénk, hogy a szervezet hozzájáruljon a város hatékonyabb ifjúságügyi működéséhez” – zárta Szarka Dénes.

(Borítókép: Hudák Lilla, a város diákpolgármestere megválasztásakor)

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.