Ugrás a tartalomra

Gát helyett híd: ezúttal is segített a Szimbiózis Alapítvány

Létrehozva
Akadálymentesített környezetben, a Művészetek Házában tartott szerdai állásbörzéjével igyekezett a Szimbiózis Alapítvány a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedésén könnyíteni.
Kép
Fotó: Mocsári László

- Nagyon sok álláslehetőség van a megváltozott munkaképességűeknek, és ezzel egyidejűleg nagyon sok a megváltozott képességű is a régióban. A kereslet és a kínálat azonban sokszor nehezen talál egymásra. Egy-egy ilyen állásbörze ebben segít. Célunk, hogy Miskolcon több ilyen jellegű munkaszerződés köttessen – indokolta az esemény létjogosultságát Jakubinyi László, az alapítvány kuratóriumi elnöke, hozzátéve: büszkék arra, hogy a helybéli piaci szereplők és szervezetek nyitottak a speciális szükségletű emberek foglalkoztatására. Szerinte néhány évvel ezelőtt sokkal kevesebb munkahely volt ezen a területen, és a munkavállalók sem voltak ennyire motiváltak - mára azonban más helyzet alakult ki: a cégek sokkal inkább szeretnének nyitni ebbe az irányba. 

A munkáltatók számára az egyik fontos motivációs elem, hogy a jogszabály a rehabilitációs hozzájárulást a mindenkori minimálbérhez kötötte, vagyis amint nő a minimálbér, úgy nő a cégeket sújtó adóteher is; másrészt pedig a megváltozott munkaképességű személyek ma már számottevő munkaerőpiaci tartalékot képeznek. 

Kép

- Rengeteg betöltetlen ilyen állás van Miskolcon is - például takarító, udvaros, mosogató és gyártósori munkakörökben. Ezeknél ráadásul nem jelent feltétlen hátrányt, ha az illetőnek esetleg nincs megfelelő iskolai végzettsége vagy nagy múltú munkatapasztalata. Mindemellett hosszútávon lehet őket alkalmazni, hiszen vélhetően nem fognak elvándorolni más munkahelyekre – ecsetelte az elnök, majd kiegészítette, ennek a speciális populációnak van egy olyan rétege, mely felsőfokú végzettséggel rendelkezik: a Miskolci Egyetemen például több mint száz fogyatékkal élő fiatal tanul, akik magasabb hozzáadott értékkel bíró munkahelyeket keresnek, ezért is örvendetes, hogy ilyenkor a cégek is nyitottak a számukra megfelelő pozíciókat újonnan létrehozni. 

Kép
A Baráthegyi Majorságba az alapítvány szakemberei jelenleg szociális gondozót, állatgondozót, konyhást, kertészt, asztalost és gépkocsivezetőt keresnek.  

A Szimbiózis Alapítvány már tizennyolcadik éve végez munkaerőpiaci szolgáltatásokat. Ez már a harmadik alkalom, amikor állásbörzét szerveznek - nagyjából 6-8 kitelepült munkáltatóval, melynek palettája egyre szélesebb: idén csatlakozott hozzájuk a MiProdukt Kft. is. Ám az évek alatt bejáratott kapcsolatok is kellő visszaigazolással szolgálnak: az Auchannal és a Prohumannal hosszas esztendők óta működnek együtt.

Kép
"A mai nap arról szól, hogy a cégek és az álláskeresők találkozzanak, és hogy a gazdasági és társadalmi felelősségvállalás motivációi egyensúlyba kerüljenek." (Jakubinyi László)

- Érkeznek olyanok is hozzánk, akiknél azt látjuk, hogy a motivációban segítségre szorulnak. Számukra mentori támogatást nyújt a Szimbiózis szakértőcsapata. Ha a helyzet úgy kívánja, akkor pedig ruhacsomagok beszerzésével vagy épp tisztálkodási lehetőség biztosításával igyekszünk a fennálló szociális problémákra megoldást találni – taglalta Jakubinyi László. Végezetül kiemelte: a munkáltatóktól növekvő kreativitást tapasztal, amennyiben azok a börzére előkészített munkaköri csomagjaikon képesek változtatni, hogy az adott jelentkezőnek végül megtalálják a legmegfelelőbb pozíciót. 
 

Ez is érdekelhet

Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.
Újabb rangos természetfotós sikerekkel büszkélkedhet a Miskolci Fotóklub
MiskolcBelföldKultúra
„Az év természetfotósa 2026” pályázatán két klubtag - Barkóczi Boglárka és Kékedi Viktor - munkái is kiemelkedő elismerésben részesültek a Miskolci Fotóklubból.
Képgaléria
Patak utcai játszótér átadása
Átadták a megújult Patak utcai játszóteret
Miskolc
A Miskolci Belvárosi Kör összefogásának és a támogatók adományainak köszönhetően megújult a miskolci Patak utcai játszótér. A megújult játszóteret Tóth-Szántai József, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere vette át dr. Deák Csabától, a Miskolci Belvárosi Kör alapító tagjától és Soós Tibortól, a támogatók képviselőjétől.
Terézanyu anyja hazatért
MiskolcKultúra
Nem kábító, de nagy szeretettel fogadták Rácz Zsuzsát a Grizzlyben csütörtök este. Az Állítsátok meg Terézanyut! és a Kábítószeretet írónője elhozta legújabb könyvét, és stand-upolt miskolci életéről is.