Ugrás a tartalomra

Figyelnek a közlekedőkre az Avason

Létrehozva
Fodor Zoltán önkormányzati képviselő csaknem négymillió forintból hozott rendbe járdát a Jósika utcában pár hónapja, most pedig egy parkolót nyitott meg a másik oldalán, hogy átjárható legyen akkor is, mikor kamion állja el a kijáratot.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Évtizedek óta az Avasi Gimnáziummal majdnem szemben lévő boltba jár vásárolni Fodor Zoltán önkormányzati képviselő. – Már többször lettem figyelmes arra, hogy miután beállt a kamion az üzlet hátuljához, hogy kipakolják az árut belőle, elzárta a parkolóból kifelé vezető utat. Ez feszültséget szült az autósokban. Ráadásul a nyerges kamionnal is nehéz volt megfordulni, tolatgatni a szűk helyen. Arra gondoltam, az megoldás lehetne, ha a parkolót kinyitnánk egy másik helyen a Mednyánszky László utcára – mondta. 

Kép

A 3,6 millió forintos közbeszerzés még a nyáron elindult, aminek keretében a Jósika utcán is felújították a járdát. A folytatásban még egy elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát tesznek majd a pakolóból kihajtóknak, valamint a politikus tervezi azt is, hogy tavasszal felfesti a parkolót, mintegy kijelölve az autósok számára, hogy hova álljanak, hogy minél többen elférjenek.

Ez is érdekelhet

Így változik a miskolci menetrend: az utasok és a munkáltatók igényeihez igazították a járatokat
Miskolc
November 2-től több ponton is módosult a miskolci közösségi közlekedés menetrendje. A változtatások elsősorban az iskolába járók eljutását, a vasúti csatlakozásokat, valamint az ipari területeken dolgozók munkába járását és hazajutását segítik.
Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőtől
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.
Megváltozik a forgalmi rend több miskolci útszakaszon – mutatjuk a részleteket
Miskolc
Jelzőlámpacsere, aszfaltozás, útlezárások – így alakul a közlekedés Miskolcon november 2-től.