Idén az Újgyőri piac környékén és a Bulgárföldön is felcsillantak az ünnepi fények: az Andrássy utca Testvériség és Bertalan utca közötti szakaszán összesen nyolc világító, csillagsort formáló karácsonyi díszt helyeztek ki, az Újgyőri piaccal szemben egy nagy fát pedig fényfüzérrel díszítettek fel.
Bazin Levente érdeklődésünkre elmondta, díszek beszerzése és felszerelése több mint félmillió forintba került és Bartha Györggyel közösen finanszírozták. Az önkormányzati képviselők célja az volt, hogy bővítsék a város díszkivilágítási rendszerét a körzethatárukon található területen.
- Bízunk benne, hogy az Andrássy utcán látható fények a bulgárföldi lakosokon kívül a perecesi, a kiliáni városrészekben élők, de minden arra járó ünnepi hangulatához hozzájárulhatnak – mondta Bazin Levente.
Ünnepi fények díszítik az Andrássy utcát is
Létrehozva
A karácsonyi díszek telepítését és beüzemelését Bartha György és Bazin Levente önkormányzati képviselők finanszírozták.
Ez is érdekelhet
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Tisztújítás a miskolci diákönkormányzatnál: diákpolgármestert választottak
Diákok lepték el a Miskolci Városházát: fontos ügyben hoztak döntést hétfőn.
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.