Ugrás a tartalomra

A második gyertyát is meggyújtották Miskolc adventi koszorúján

Létrehozva
A remény gyertyáját Badány Lajos és Kisfalvi Nyina gyújtotta meg bronzvasárnapon.

Preview Image
Meggyújtották a második gyertyát Miskolc adventi koszorúján. Horváth Csongor képgalériája

Vasárnap délután meggyújtották Miskolc adventi koszorújának második gyertyáját a Szent István téren. A programon előbb a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium kórusa adott rövid koncertet, majd Badány Lajos, Miskolc alpolgármestere mondott köszöntő. A városvezető úgy fogalmazott: az advent az egyház szándékai szerint eredetileg az év egyik legcsendesebb időszaka volt, mára azonban a lélek dolgaira való odafigyelést, az elmélyedést felváltotta a zajos bevásárlóközpontok felszínes forgataga.

Kép
Badány Lajos és Kisfalvi Nyina gyújtotta meg a második gyertyát. Fotó: Horváth Csongor

- Egy társadalmat a közös élmények, szokások, ünnepek tartanak egyben. Ha ezt elveszíti, akkor gyökértelenné és kiszolgáltatottá válik. Ezért rendkívül fontos, hogy megőrizzük hitünket, hagyományunkat, kultúránkat, mindazt, ami magyarrá, keresztény emberré tesz minket. Másrészt fontos megtanulnunk így karácsonyhoz közeledve azt is, hogy maga az ünnep az, ami valódi ajándék, amelynek igazi értékét a lélek gazdagsága adja. Most, advent második vasárnapján a remény gyertyáját gyújtjuk meg. A reményt pedig meg kell osztani másokkal. ehhez nem kell pénz, elég egy kedves szó, egy mosoly, egy pici jó tett – hangsúlyozta.

Kép
Ünnepi díszben a város. Fotó: Horváth Csongor

Ezt követően Badány Lajos Kisfalvi Nyina, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány elnökével együtt gyújtotta meg a virágóra helyén kialakított koszorú második gyertyáját. A programot a Mindszenti templom énekkarának előadása zárta.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.
Így változik a miskolci menetrend: az utasok és a munkáltatók igényeihez igazították a járatokat
Miskolc
November 2-től több ponton is módosult a miskolci közösségi közlekedés menetrendje. A változtatások elsősorban az iskolába járók eljutását, a vasúti csatlakozásokat, valamint az ipari területeken dolgozók munkába járását és hazajutását segítik.
Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőtől
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.