Ugrás a tartalomra

A Mikulásnak is jól jön a segítség

Létrehozva
Szopkó Tibor alpolgármesternek hála, Télapó a Mesemalom Bölcsődébe járó gyerekekhez is eljutott.
Kép
Fotók: Parai Roland

Télapó a Dózsa György útra látogatott, s ha ott volt, megajándékozta a Mesemalom Bölcsőde lurkóit. Idén azonban nem csak a rénszarvasok és a manók segítették, hogy eljutassa az ajándékait a gyerekeknek, hanem Szopkó Tibor, Miskolc egyik alpolgármestere is.

- Fejlesztési ügyekben egyeztettünk az intézmény vezetőségével, ekkor szembesültünk azzal a problémával, hogy nehézséget okoz a csomagok megvásárlása.
Szopkó Tibor alpolgármesteri teendői mellett – magánszemélyként – úgy döntött, besegít kicsit a nagyszakállúnak: ezzel szerette volna felhívni a figyelmet a jótékonyság fontosságára az ünnepi időszakban.

Kép

- Igazából mindent a bölcsőde vezetése, dolgozói oldottak meg, ők állították össze a csomag tartalmát, én csak az anyagi hátterét biztosítottam ennek a kis ajándékozási akciónak. Most 55 bölcsődés kapott csomagot, de úgy gondolom, még ha csak ilyen apróságnak tűnő gesztussal is, de fontos, hogy gondoljunk másokra – mondta az alpolgármester.

A télapó 4 csoportba látogatott, csomagokat osztott – amikben édesség mellett ivólé és különböző gyümölcsök is helyet kaptak – és együtt énekelt a kicsikkel.

Kép

- Minden évben igyekszünk megtartani a Mikulás ünnepet, nagyon örülünk annak, hogy ez idén sem maradt el – mondta Sóvári Lídia intézményvezető. – Több programmal, mondókákkal, énektanulással készítjük elő a Télapó érkezését, így a kicsik már nem ijednek meg a fehérszakállú, piros ruhás bácsitól, hanem várják őt.
Abból az összegből, amit most kaptak, igyekeztek a lehető legjobban megtömni a Mikulás zacskókat.

- Összesen 55 gyermek kapott csokit, gyümölcsöt, mogyorót, ivólevet. Virgácsot nem hozott nekik a Télapó, de erre nem is volt szükség, mert mindenki nagyon jó volt idén – mondta mosoly kíséretében Sóvári Lídia.

Ez is érdekelhet

Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.
Képgaléria
Diákpolgármester: Szombaty Benedek (Diósgyőri Gimnázium)
Tisztújítás a miskolci diákönkormányzatnál: diákpolgármestert választottak
Miskolc
Diákok lepték el a Miskolci Városházát: fontos ügyben hoztak döntést hétfőn.
Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.
Így változik a miskolci menetrend: az utasok és a munkáltatók igényeihez igazították a járatokat
Miskolc
November 2-től több ponton is módosult a miskolci közösségi közlekedés menetrendje. A változtatások elsősorban az iskolába járók eljutását, a vasúti csatlakozásokat, valamint az ipari területeken dolgozók munkába járását és hazajutását segítik.