Ugrás a tartalomra

Új parkolóra ébredhettek Diósgyőrben 

Létrehozva
Nyolc parkolóhellyel bővült a Kuruc utca 59. és 63. számú panelek mögötti terület – jelentette be Varga Andrea alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője szerda reggel. 
Kép
Fotók: Beregi László

- A parkolás kérdése kardinális minden olyan lakótelepen, ami a hetvenes években épült. Annak idején egy miskolci család átlagosan 0,4 autóval rendelkezett, ez a mutató jelenleg másfél, így a járművek óriási területet foglalnak el. Állandó kérdés és dilemma, hogy milyen módon alakítsuk ki a szükséges parkolóhelyeket. Fontos ugyanis, hogy mindezt ne azoknak a zöldterületeknek a kárára tegyük, amelyek lakótelepeinket élhetővé teszik – taglalta a Velünk a Város politikusa. 

Kép
„Ez egy viszonylag forgalmas útszakasz, így fontos, hogy biztonságosan megközelíthető legyen a parkoló” 

Varga Andreának képviselői alapjából, hat és félmillió forintból sikerült megszerveznie és engedélyeztetnie a nyolc új autóférőhelyet, további tízet pedig a jövő évben adhatnak át – ugyancsak az utcarészen, számítások szerint két ütemben. Úgy véli: azzal, hogy koncentráltan helyezkednek el a parkolók, a munkálatokkal nem károsítanak zöldterületet. - Olyan szempontokat is figyelembe kell venni a parkolóhelyek kialakításakor, mint például a közművel való ellátottság. Nem lehet ugyanis terhelni az olyan területeket, amik alatt közművek futnak, ezért gyakran nagyon nehéz megtalálni a megfelelő helyszínt – világított rá a kivitelezés egyéb aspektusaira az alpolgármester.  

Kép
Az összesen tizennyolc új parkolóhely tizenkettő és félmillió forintból épülhet meg 

- Számos olyan terület van még a körzetemben, ahol szükség van a parkolók bővítésére. A Kondor Béla utca területén, valamint Kilián-északon is folyamatosan keressük a helyet és a lehetőséget, hogy hol lehet megfelelő színvonalú, jól megközelíthető parkolóhelyeket kialakítani – zárta sajtótájékoztatóját a 18. számú önkormányzati választókerület képviselője.

Ez is érdekelhet

Így változik a miskolci menetrend: az utasok és a munkáltatók igényeihez igazították a járatokat
Miskolc
November 2-től több ponton is módosult a miskolci közösségi közlekedés menetrendje. A változtatások elsősorban az iskolába járók eljutását, a vasúti csatlakozásokat, valamint az ipari területeken dolgozók munkába járását és hazajutását segítik.
Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőtől
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.
Megváltozik a forgalmi rend több miskolci útszakaszon – mutatjuk a részleteket
Miskolc
Jelzőlámpacsere, aszfaltozás, útlezárások – így alakul a közlekedés Miskolcon november 2-től.