Ugrás a tartalomra

A Százszorszép Óvoda is kiveszi a részét az adományozásból

Létrehozva
Örömöt szerezni is megtanulnak a Százszorszép oviba járó gyerekek, hiszen szüleikkel együtt találták ki otthon, miket ajándékozzanak rászoruló gyerekeknek. A cipősdobozokat a MESZEGYI-nek adták az intézmény dolgozói kedden.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

2019 óta szervezik meg az adományozási akciót karácsonykor. Idén is az első adventi héten indították el, és hétfőig várták az összekészített ajándékokat. Nagy Eleonóra, a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény Százszorszép Tagóvodájának óvodapedagógusa és gyermekvédelmi felelőse elmondta, azt kérték a szülőktől, írják rá a dobozra, hány éves gyermeknek szánják a cipősdobozban lévő tárgyakat. – Van benne ruha, könyv, játék és csokoládé. Ráírták még azt is, hogy kisfiúnak vagy kislánynak adják-e oda a szakemberek. A szervezésben minden óvodai dolgozó részt vett – mondta. 

Kép

Az adományozás örömét így átérzik és megtanulják a gyerekek is, hiszen ők maguk is boldogan hozták be két kis kezükben a dobozokat.

Kép

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.
Így változik a miskolci menetrend: az utasok és a munkáltatók igényeihez igazították a járatokat
Miskolc
November 2-től több ponton is módosult a miskolci közösségi közlekedés menetrendje. A változtatások elsősorban az iskolába járók eljutását, a vasúti csatlakozásokat, valamint az ipari területeken dolgozók munkába járását és hazajutását segítik.
Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőtől
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.