Ugrás a tartalomra

A gyomrokba is kell a melegség

Létrehozva
A Rotary Club Miskolc idén is osztott meleg ételt az Újgyőri főtéren. A szervezet kétszázötven adag babgulyást adott rászorulóknak. Tizennegyedik éve rendezik meg karácsonyi programsorozatukat.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

A  Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon főzték meg idén is azt a kétszázötven adag ebédet, amit szétosztottak rászorulók között. Tóth Gergely, a Rotary Club Miskolc elnöke elmondta, már tizennegyedik éve segítenek ilyen módon. – A programsorozat része az értelmi fogyatékosok karácsonya, amit minden évben támogatunk. Idén még a Tüskevár Óvodá karácsonyi rendezvényén vettünk részt szervezőként. Most azonban nem sikerült létrehozni a Mikulás-futásunkat, ezért hatszázezer forint értékben tíz iskola között osztottunk ki sportutalványokat – mondta.

Kép

Orsós Gyula nagyon jó kezdeményezésnek tartja, mert kiegészíti a nyugdíját. – Egyébként otthon főzni szoktam hétvégente, de nyilván kényelmesebb kijönni a térre, ahol ilyen finomat ehet az ember – mondta.

A Rotary Club Miskolc 1931. május 11-én alakult. Az alapító ülés a Lillafüredi Palotaszálló Mátyás-termében volt, és ez lett klub törzshelye is. A Rotary Club Miskolc a II. világháború előestéjén oszlott fel, újjáalakítására hatvanegy év szünet után került sor.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.
Így változik a miskolci menetrend: az utasok és a munkáltatók igényeihez igazították a járatokat
Miskolc
November 2-től több ponton is módosult a miskolci közösségi közlekedés menetrendje. A változtatások elsősorban az iskolába járók eljutását, a vasúti csatlakozásokat, valamint az ipari területeken dolgozók munkába járását és hazajutását segítik.
Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőtől
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.