Ugrás a tartalomra

A bővített menetrend marad érvényben Miskolcon

Létrehozva
Jövő év elejétől is a jelenlegi, idén április 17-én bevezetett és azóta több ütemben, összesen 76 117 futáskilométerrel bővített menetrend marad érvényben Miskolcon – tudatta közleményében a miskolci polgármesteri hivatal válaszként a Fidesz-KDNP frakció képviselői által napokban közölt állításokra, miszerint kevesebbet járnak majd jövőre a miskolci buszok és villamosok.

Miskolc önkormányzata elkötelezett a miskolci tömegközlekedés színvonalának javítása mellett. A közlekedési cég is folyamatosan méri fel az utazási igényeket, de a kormányzati elvonások, a járványhelyzet miatt drasztikusan csökkent utasszám okozta bevételkiesések tovább nehezítik az egyébként is nehéz helyzetben lévő MVK Zrt. működését – zárult a Városháza hivatalos megszólalása a kérdésben.

A Velünk a Város frakció szintén megszólalt az ügyben és kijelentették: „2022-ben az idei évre vonatkozó módosított teljesítményt meghaladó mennyiségű kilométert fognak megtenni az MVK Zrt. járművei. Ezt Hollósy András és a fideszes képviselők is látták leírva feketén-fehéren abban az előterjesztésben, amelyet a csütörtöki közgyűlés előtt megkaptak. Nem tudtak megelégedni a tömegközlekedési vállalat és a város közszolgáltatási szerződésében leírt ténnyel, miszerint további menetrend csökkentést nem terveznek 2022-re.”.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
A béke és a kegyelem miskolci alkotásai Szatmárnémetiben az Ars Sacrán
MiskolcVilágKultúra
A partiumi Szatmárnémetiben nyílt kiállítása Széphalmi Jurkó László miskolci iparművésznek, a XX. Ars Sacra Fesztivál keretében, szombat délután, amit Schrönberger Jenő helyi római katolikus püspök nyitott meg.
Képgaléria
Termelői nap
Ezeket a különlegességeket kínálták a miskolci termelők a vásáron
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Friss gyümölcsök és zöldségek, mézek, szörpök, valamint kézzel készült horgolt táskák várták a látogatókat vasárnap a Miskolci Termelői Vásáron.
Nyelvek Európa Napja
Az európai nyelveket ünnepli a miskolci könyvtár
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci könyvtár több programmal is várja az érdeklődőket: lesz mesedélután, ismeretterjesztő előadás és úti beszámoló is.