Ugrás a tartalomra

A Miskolc Holding is segíti a rászorulókat

Létrehozva
A vállalat munkatársai adományokat gyűjtöttek az adventi időszakban a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetén keresztül a rászorulóknak. Ezeket pénteken helyezték el a nonprofit szervezet Szent István téren felállított „szeretetdobozában”.

Stefán Csaba portfólió management és tagvállalati felügyeleti igazgató elmondta, a Miskolc Holding Zrt. munkavállalói közel 50 doboznyi ajándékot gyűjtöttek össze.

Preview Image
Képgalériánk az adományozásról; Fotók: Juhász Ákos

Az igazgató úgy látja, hogy a kollégák nyitottak voltak a kezdeményezésre. „A munkatársak közel negyede ajánlott fel adományt, ami úgy gondolom, nagyon jó arány. Reméljük, hogy jövőre még több ajándék érkezik majd.” – fejtette ki.

A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete előzetesen jelezte, hogy a legnagyobb segítséget a tartós élelmiszer, ruházat és gyermekjátékok jelentik, ezért a csomagokba is ezeket gyűjtötték össze a Miskolc Holding munkatársai.

A nonprofit szervezet részéről Grubert Roland megyei elnök elmondta, hogy karácsony előtt megnövekedik azok száma, akinek segítségre van szüksége. „Minden évben pozitív a tapasztalatunk, hiszen újabb és újabb vállalatok vagy baráti csoportok gyűjtenek a rászorulók számára.” – tudtuk meg tőle, majd hozzáfűzte, hogy a megyében több mint 1000, jellemzően többgyermekes családnak tudnak komoly segítséget nyújtani még karácsony előtt.

Ez is érdekelhet

Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Ez már március: 15 fok fölé is benézhet a hőmérő
MiskolcBelföld
A derült időnek köszönhetően éjjel azonban enyhén még fagyhat.
DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.